Áder kegyelmére vár Geréb Ágnes, addig nem kell börtönbe vonulnia

Kedden kellett volna megkezdenie büntetését.

Geréb Ágnes jogi képviselete által kiadott közleményben tudatta a nyilvánosságot a döntésről, amihez hozzáfűzték, hogy

"Dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos és bába családjával együtt ezúton is szeretne köszönetet mondani azért az évek óta tartó hazai és nemzetközi támogatásért, amelyet a háborítatlan szülés ügyéért kiállók egyúttal számára is nyújtanak.”

A bába ellen tizennégy év után született ítélet, egy 2003-ban és egy 2007-ben gyermekhalállal végződő otthonszülés miatt. Január második hetében a Fővárosi Ítélőtábla két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, aminek végrehajtásának elhalasztását kérte februárban Geréb. A halasztási kérelmet az Igazságügyi Minisztérium hétfőn hagyta jóvá.

A szakma és a közvélemény is megosztott a bába ügyében, így Áder Jánosnak nem lesz könnyű döntenie, hogy köztársasági elnöki kegyelmet gyakorol-e az esetben.