Ezért olyan lelkesek a Fidelitasban? Milliós fizetést kapnak, ha nem hibáznak

Fontos banki pozícióba került a Fidelitas országos alelnöke.

Humánpolitikai igazgatónak nevezték ki Szabó Krisztián Szilárdot az állami EXIM-banknál, tudta meg a 24.hu. Szabó korábban a Magyar Államkincstár elnöki kabinetjének kabinetvezető-helyettese volt, ezt váltotta az új pozíció.

Emellett a Fidesz ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak országos alelnökeként tavaly még Soros Györgytől féltette az igazságszolgáltatást.

Az EXIM-bank sajtóosztálya a lap kérdésére közölte, Szabó február 14. óta látja el ezt a feladatot. Az igazgatói posztot betöltőket az EXIM-nél

  • 1,2-2,1 millió forintos havi bruttó alapbér illeti meg,
  • a prémium ennek legfeljebb további 20 százaléka lehet,
  • és jár még 621 ezer forint a cafetéria is.

Ezt meg csak úgy itt hagyjuk: