Sikerült a lehetetlen: kevesebb mint egy nap alatt lezavarták a 12 milliárdos tendert

Lehet, hogy az OLAF-ot ez az ügy is érdekelni fogja.

Összesen 12 milliárdos keretösszegű hitelprogramot írt ki az állam mikro-, illetve kis- és közepes vállalkozásoknak megújuló energiaforrást felhasználó beruházások támogatására.

A kiírás megismerésére, a szükséges dokumentumok beszerzésére és a pályázat megírására kevesebb, mint egy napjuk volt a vállalkozóknak, holott ez a folyamat általában hónapokat vesz igénybe.

Ez alapján úgy tűnhet, senki sem tudott pályázni, ám a péntek délután meghirdetett pályázaton annyian indultak, hogy szombat reggelre már túl is igényelték a keretet, az állam pedig felfüggesztette az uniós pályázatot.

„A magyar kormányzat még a látszatra sem adott, olyan gyorsan osztottak ki 12 milliárd forintot, hogy csak azok tudtak részt venni a pályázaton, akik előre értesültek a tenderről”

- nyilatkozta a portálnak egy szakértő, aki szerint az OLAF-ellenőrzést aligha állná ki a projekt.

A G7 cikkéből kiderül: a hitelprogramban résztvevő négy bank közül kettőnek fogalma sem volt arról, hogy egy napra újra meghirdették a programot, ezzel szemben valakik igen jól értesültek lehettek.