A Jobbik önmagát is elszámoltathatóvá tenné

Ellenőrizhetőség.

A politikust nagyszámú közönség fogadta Münchenben, ahol többek között kifejtette a Jobbik kormányzásának alappilléreit. Röviden ismertette, hogy mit takar a

magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel

szlogen. Vona beszámolt a kampány abszurditásáról, hogy mi mindennek nevezte őt a kormánymédia, Terry Black kuncsaftjától az iszlamista terroristáig.

Beszélt a migrációról, melynek témáját a Fidesz a felszínen akarja tartani, megemlítette az Elios-ügyet is, ami egészen a miniszterelnökig vezet.

Vona hangsúlyozta, hogy nem csak a környező országok magyarságának, hanem a kivándorolt tömegeknek is biztosítani kellene a levélben való szavazás lehetőségét, de már ezen is túlment: a XXI. században az elektronikus voksolásról kellene beszélgetnünk, nem erről.

A Jobbiknak kiemelt témája az elszámoltatás, ezért kormányra kerülve eltörölnék a mentelmi jogot, majd csatlakoznának az európai ügyészséghez. Magukat is elszámoltathatóvá tennék, hogy tényleg senki ne tudjon lopni. Ehhez a programhoz tartozik Polt Péter legfőbb ügyész leváltása is.

„Ha mi kormányra kerülünk, eltöröljük a mentelmi jogot, eltöröljük az elévülési időt, feloldjuk a titkosításokat, elköszönünk Polt Pétertől.”

Ezen kívül román mintára felállítanák a korrupcióellenes ügyészségét, így a jelenlegi rendszer minden irányból meg lenne roppantva, majd később ők maguk is nyomása alá kerülnének ezen intézkedések hatására, így garantálva lenne, hogy senki ne fossza ki az országot.

A londoni fórumról itt írtunk:

Vona Gábor Londonban: lakossági fórum és nemzetközi társadalmi szerződés

A Jobbik politikájának egyik kiemelten kezelt pontja a külföldön élő magyarok helyzete, amit mi sem bizonyít jobban, hogy egyedül Vona Gábor, a párt miniszterelnök-jelöltje látogat el kampánykörútja során több külhoni és külföldi magyar közösséghez is.

(fotók: Kiriák Klaudia/Alfahír)