Megijedtek a gyerekek a naranccsal és tollal kampányoló fideszesektől egy XV. kerületi iskolánál

Sem a tanároknak, sem a szülőknek nem tetszett a narancsos akció.

Balatoni József, akit a Facebookon csak Jocó bácsiként ismernek, az ország legnépszerűbb történelemtanára az oldalán számolt be arról, hogy hétfőn reggel politikai aktivisták és egy országgyűlési képviselő-jelölt jelent meg az iskola előtt. Gyerekeket állítottak meg, tollat, illetve gyümölcsöt osztogattak nekik, a felnőttek pedig szórólapot kaptak.

„Két tízéves kislány megijedt és tőlem kérdezte, a »bácsik« miért állítják meg őket és miért akarnak nekik valamit adni? Nagyon okosan hozzátették azt is, hogy ők nem fogadhatnak el idegentől semmit, mert ezt tanították neki. Nem értették, miért akarták mindenáron a kezükbe nyomni az »ajándékot«. Őszinte leszek, nem tudtam nekik elfogadható magyarázatot adni... Mert én sem tudom, miért!”

- írta oldalán Balatoni József. Azt is hozzátette:

„Ne vegyék el tőlük a gyerekkorukat, ne kelljen magyarázkodni nekik, hogy miért állítják meg őket idegenek az iskola előtt, az iskolába menet! Hagyjuk meg őket gyereknek lenni és ne keverjük őket bele törvényes (igen, végül is az), de etikátlan kampányokba. Senki semelyik gyereket!”

Azt már a 24.hu derítette ki, hogy László Tamás és a Fidesz aktivistái adták az ajándékokat. A portál szerint a korábbi polgármesternek, jelenlegi országgyűlési képviselőnek, aki az áprilisi választáson is a kormánypárt jelöltje, többen is szóvá tették, hogy nem egy iskola előtt kellene narancsot és tollat osztogatni, de ők csak annyit válaszoltak: ez közterület, itt lehet.