Védi a mentelmi joga, de 973 milliós kár miatt vizsgálják Simonka cégét

Közel egymilliárd forintos károkozás miatt nyomoz az ügyészség Simonka György cégével szemben.

A Népszava cikke szerint Simonka György és Bod Tamás, az Együtt Békés megyei képviselőjelöltje között zajlik egy per, és emiatt derült ki több információ is Simonkáék ügyéről. Eszerint a Központi Nyomozó Főügyészségnél Simonka György esetében azt vizsgálják, hogy a politikusnak – aki Magyar Termés TÉSZ Kft. egyik tulajdonosa – milyen szerepe volt a céggel kapcsolatos jogügyletekben. A Népszava szerint a politikust eddig nem hallgatták ki gyanúsítottként, erre egyébként nem is lenne lehetőség, hiszen országgyűlési képviselőként védi a mentelmi joga. Simonka most is indul a választáson.

A fideszes politikussal kapcsolatos ügyre úgy derült fény, hogy Bod Tamás feljelentést tett Simonka ellen tiltott fedezetelvonás miatt. Ez azt jelenti, hogy Simonka György azért adta el újkígyósi házát egyik rokonának, mert a Magyar Termés TÉSZ Kft. felszámolás alá került, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott. Ha viszont nincs a tulajdonában ingatlan, nem lehet behajtani a kintlevőségeket sem – állította még 2016-ban Bod Tamás.

A feljelentést akkor elutasította az ügyészség, az indoklásból viszont kiderült, hogy ezt csak azért tette, mert már folyamatban van egy vizsgálat „szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán” Simonka György érintettségével.

A Népszava azt írja, Bod Tamás azért kaphatott most bővebb felvilágosítást az ügyben, mert Simonka György feljelentést tett ellene rágalmazás miatt, az erről szóló pert pedig tartalmilag befolyásolhatja, hogy pontosan miért is vizsgálódnak Simonkával kapcsolatban. – Ebben a rágalmazási perben rosszul áll a kormánypárti politikus, korábban ugyanis orvosi igazolással maradt távol, ám abban az időpontban jól dokumentálhatóan vállalt egyéb megjelenéseket is – állította Bod Tamás.

Polt Péter legfőbb ügyész tavaly nyári tájékoztatása szerint a jelenleg már felszámolás alatt álló Magyar Termés TÉSZ Kft. 973 millió forintos kárt okozott Magyarország és az Európai Unió költségvetésének. A Jobbik megszüntetné a mentelmi jogot.