A rendszeresen fenyegetőző Bayer Zsolt feljelentette a megölésével fenyegetőző férfit

A kormánymédia házipublicistájának sem kell a szomszédba mennie gyűlöletkeltésért.

Bayer Zsolt ugyanakkor közölte: feljelentést tett az I. kerületi rendőrkapitányságon az ót ért halálos fenyegetés kapcsán. A publicista még vasárnapi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy egy internetes bejegyzésben egy férfi azzal fenyegette meg: a „békemenet” közben egy háztetőn mesterlövészpuskával fogja várni őt és agyonlövi. Bayer Zsolt a feljelentéssel azt szeretné elérni, hogy az interneten se lehessen büntetlenül fenyegetőzni.

A publicista korábban több irományát is masszív kurvaanyázással fejezte be. Tavaly májusban a Karc FM-en kel ki magából, amikor április végén ellenzéki aktivisták jelentek meg a parlamentben az Igazságügyi Bizottság vitáján, amelyen a civileket megbélyegző törvény ellen tiltakoztak.

Bayer Zsolt gyűlöletkeltése nem fér össze a médiatörvénnyel sem?

2017. április 25-én Bayer Zsolt fideszes publicista a Karc FM-en fejtette ki, hogy az Igazságügyi Bizottság ülésén megjelent civil aktivistákat legszívesebben a taknyukon és vérükön rángatná ki a parlamentből. Emellett azt is kilátásba helyezte, hogy „ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat".

„(…) ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.”

Majd hozzátette:

„Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.”

Ennyit arról, hogy Bayer Zsolt szeretné, ha nem lehetne büntetlenül fenyegetőzni…