"Aki a szocialista pártban a Jobbik és a Fidesz közül ma a Fideszt választja, az számomra áruló"

Márki-Zay: aki nem hajlandó összefogni a Jobbikkal a nemzet megmentéséért, az a nemzet számára áruló.

Hódmezővásárhely nemrég megválasztott független polgármestere a 24.hu-nak adott egy hosszabb interjút, amelyben a helyi ügyek mellett a nagypolitika is szóba került. Így például elmondta, hogyha a térségében a nagy pártok megegyeznek abban, hogy csak egy jelölt induljon a Fidesszel szemben, akkor Márki-Zay Péter személyesen is beszáll mellette a kampányba.

Mint írtuk, a Csongrád megye 4. számú választókerületében Lázár János (43 százalék) mindössze 10 százalékkal előzi jobbikos kihívóját, dr. Kiss Attilát (33 százalék). Fontos adalék, hogy az MSZP-P-DK közös jelölt, Rója István mindössze 15 százalékon áll, a többi baloldali párt pedig csak néhány százalékot tud felmutatni. A hódmezővásárhelyi győzelem viszont azt mutatja, hogy a térségben csak egy jobboldali jelölt képes legyőzni a Fideszt, de ez egyébként Márki-Zay Péter szerint országosan is igaz:

"egy baloldali vezető most megrémítené a választókat."

A polgármester beszélt arról is, hogy mi történne, ha április 8-án mégis a Fidesz győzne:

"Trianont látom. Ami most történik, az akkora katasztrófa az országnak, amilyen 1920 óta nem volt. Mennek el a fiatalok, 600 ezren már elmentek, és ha a Fidesz győz, nem is fognak hazajönni, sőt, vannak felmérések, hogy még 300 ezer készül elmenni."

Igaz, később azért a véleményét annyival árnyalta, bízik abban, hogy ha még

„a Fidesz nyer is, megszólal a tisztességes tagjaiban a lelkiismeret, fellázadnak Orbán Viktor és a bűnözők ellen, és akkor akár új jobboldali kormány is alakulhat".

Keményen kritikát fogalmazott meg viszont az MSZP irányába - lapunk is beszámolt róla, hogy

a Fidesz egyszerűen megtiltotta a szocialistáknak, hogy az ellenzéki oldalon bármilyen megállapodással is elősegítsék a kormányváltást.

„Azt tekintem árulónak, aki ellenzéki politikus létére Orbán Viktor hatalomban tartásán dolgozik. Hódmezővásárhelyen világos volt, hogy az álbaloldali jelölt indulása a Fidesz érdeke. Aki a szocialista pártban a Jobbik és a Fidesz közül ma a Fideszt választja, az számomra áruló. Aki azt mondja, hogy nem hajlandó összefogni a Jobbikkal a nemzet megmentéséért, az a nemzet számára áruló

- fogalmazott Márki-Zay Péter.