Nem tudjuk, hogy a NAV gyanúsítja-e költségvetési csalással a zuglói fideszest

Nem válaszolnak az NVB-nek.

A bizottság arra kíváncsi, hogy a Fidesz zuglói képviselőjelöltje gyanúsítottja-e egy súlyos gazdasági bűncselekmény ügyében indult nyomozásnak – írja a 24.hu. A NAV igazgatóhelyettese nem ad hivatalos választ.

A Jelen Tamásra vonatkozó adatokat először az NVB MSZP-P-s delegáltja, Litresits András kérte Benkő Tibortól, a NAV igazgatóhelyettesétől, március 5-én. Választ nem kapott, de az adóhatóság a bizottság elnökéhez fordult, érdeklődve, a testület ellenzéki tagjának van-e egyáltalán jogosultsága ilyen típusú információkat kikérni.

Miről van szó?

A sztori úgy indult, hogy a 24.hu birtokába jutott egy dokumentum, a rajta szereplő információk alapján egy gyanúsítotti kihallgatásra szóló idézés másolata, amelyet a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya küldött Jelen Tamásnak. Kérdéses, hogy ez a papír hiteles-e.

A NAV azt a választ adta először, hogy folyamatban lévő ügyről nem adnak tájékoztatást. Jelen Tamás a lap többszöri, megismételt kérdéseire sem volt hajlandó egyértelműen cáfolni vagy megerősíteni érintettségét, de elvileg nem tud arról, hogy indult volna ellene nyomozás.

Később elküldték Jelen Tamásnak a szóban forgó dokumentumot, egy nappal később az ügyvédje jelentkezett, a NAV Bűnügyi Főosztálya rendőrségi feljelentést tett közokirat-hamisítás tárgyában, miután bemutatták a laptól kapott idézésmásolatot.