Megadóztathatják a Facebookot, így külső pénzforrása lehet az EU-nak

Facebook, Google, Amazon.

Az EB átmeneti intézkedésnek szánja a három százalékos adózást, ami a korábbi tervek szerint csak kettő volt. Az éves európai forgalom után kellene fizetni – írja a Guardian. Azok a cégek érintettek, amelyek világszinten 750 millió eurós, míg az Európai Unióban legalább 50 millió eurós bevételt érnek el.

A figyelembe vett források például:

  • hirdetőfelületek

  • a felhasználók által nyújtott információkból előállított adatok értékesítése

  • vagy digitális közvetítő tevékenységek

Most ezek után nem kell adót fizetni, vagy csak minimálisan.

Hol adózzanak?

Szinte állandó vita, hogy a digitális cégek ott adózzanak, ahol a központjuk van, vagy ott, ahol a nyereségük keletkezik. A szabályozás célja, hogy az utóbbi verzió is valósággá váljon.

A Bizottság úgy számol, hogy három százalékos adóval évente nagyjából ötmilliárd euró bevétele lehetne az EU-nak, amit a felhasználók tartózkodási helye szerinti uniós tagállam szedne be.

Hogyan?

Az EB teljes reformot akar ezen a területen a társasági adó átalakításával. Az elképzelések szerint a tagországoknak meg kell adóztatni a területükön képződő nyereséget, akkor is, ha a vállalkozás fizikailag nincs jelen az államban, tehát a digitális jelenlét is adókötelessé válna.

Kritérium, hogy az éves bevételek az adott országban túllépjék a hétmillió eurót, adóéven belül rendelkezzen a platform több mint százezer felhasználóval, vagy szintén az adóévben, háromezernél több, digitális szolgáltatásokra vonatkozó üzleti szerződés jöjjön létre a vállalat és az üzleti felhasználók között.

Nem egyszerű

Donald Trump nemrég kezdett kereskedelmi háborúba, ami az EU-t is érzékenyen érinti. 25 százalékos importvámot vezetnek be az amerikaiak az acél, 10 százalékot az alumínium bevitelére. Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke ezzel kapcsolatban határozott és arányos választ emlegetett.

A téma szerepel a csütörtöki uniós csúcs napirendjén.

„Ez nem válasz, nem megtorlás”

 - mondta Pierre Moscovici uniós gazdasági és pénzügyi biztos, arra vonatkozóan, hogy ez reakció-e az amerikai importvámokra.

Valdis Dombrovskis, az EB euróért felelős alelnöke is hasonlóról beszélt:

„Jobb lenne, ha lennének világszinten elfogadott szabályok, azonban tűrhetetlenül magas a jelenleg nem adózott nyereségek összege.”