Megint a bíróság mondta ki, hogy hazudnak a Fidesz lapjai a Jobbikról

Szokásos.

A közlemény szerint hétfőn a Bors bukott elsőfokon sajtó-helyreigazítási pert a Fővárosi Törvényszéken Vona Gábor ellen, mert azt hazudták, hogy a Jobbik elnöke megfutamodott a Fidesz „új szóvivőjével”, azaz Terry Blackkel szembeni bírósági szembesítés elől.

A közlemény azzal folytatja, hogy kedden a 888 nevű fideszes gyereklap és igénytelen társa, a Ripost kormányzati bulvárlap bukott el egy pert az Iránytű Intézet ügyvezetőjével, Forrai Richárddal szemben, akit költségvetési források magánzsebekbe áramoltatásával és offshore-kapcsolatokkal vádoltak meg, hamisan.

Közölték, hogy immáron száz feletti a Jobbik által a Fidesz és lakájmédiája ellen megnyert perek száma.

„Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ez a szám itt megállna, ahogy abban is biztosak lehetnek a lopott közpénzekből kitartott szennymédia vezetői, hogy a Jobbik kormányra kerülése után jövő elszámoltatás alól ők sem menekülhetnek majd el.”