Kormányváltó hangulat van, az emberek elvárják tőlünk a Fidesz legyőzését – interjú Gyüre Csabával

Hiába vannak megfélemlítve az emberek, a szavazófülkében egyedül lesznek. 

Mi az a legfontosabb probléma, amit egyéni mandátumot szerzett képviselőként elsőként a parlament elé vinne?

A kisvárdai választókerületben országosan a legalacsonyabbak a munkabérek, a nyugdíjak és itt a legmagasabb a munkanélküliség – ennek felvetésével kezdenék. Ebből a térségből vándorolnak el a legtöbben. Győr-Moson-Sopron megye és Budapest mellett sokan veszik az irányt külföld felé, nagyon rossz ennek a térségnek a megtartó ereje. A fejlesztési miniszter ennek a körzetnek volt az egyéni országgyűlési képviselője, mégsem történt olyan beruházás, ami segítette volna, hogy az emberek helyben munkához és megélhetéshez juthassanak. A legfontosabb feladatomnak tehát a munkahelyteremtést tartom, összefüggésben azzal, hogy olyan feltételeket teremtsünk, ami a fiatalokat nem készteti szülőföldjük elhagyására. 

Kicsit konkrétabban? 

Az élelmiszerfeldolgozásnak, a húsiparnak, a konzerviparnak ezen a vidéken komoly hagyományai vannak, ezeknek a területeknek a fejlesztése segíthetne lassítani az elvándorlás folyamatát. Akik még itt maradtak a kisvárdai térségben, azok is Nyírbátor és Nyíregyháza környékére ingáznak dolgozni, mivel nem létesítettek új munkahelyeket a környéken. Napi három órát utaznak emberek, hogy ledolgozhassák a nyolcórás munkaidejüket. 

A híradásokból olyan kép rajzolódik ki, hogy Seszták Miklós fejlesztési miniszter révén Kisvárdára ömlik a pénz. 

Ez így önmagában igaz, de a választókerület nem csak Kisvárdából áll, a többi településre pedig már nem jut ilyen bőséggel támogatás. Ráadásul ezeket a forrásokat is olyan célokra fordítják, amelyek nem szolgálják a gazdaság élénkítését, új álláshelyek létrehozását. Kisvárdán is alapvetően látvány- és presztízsberuházások zajlanak. Sportszerető közönség lakik Kisvárdán, de azt nehéz elképzelni, hogy gazdaságosan működtethető egy ekkora településen labdarúgó stadion, atlétikacentrum, az ország harmadik legnagyobb kézilabda-csarnoka, és még kis focicsarnok is épül. Ezek nem teremtenek helyben új munkahelyeket és nem szeretnénk, hogy olyan sorsra jutnának, mint például az akasztói stadion. Van számos olyan fejlesztés is, amin a helyiek is megdöbbentek, ilyen például a 2,2 milliárdos termálvizes lórehabilitációs centrum vagy az egzotikus szegénynegyed. Utóbbire végképp semmi szükség, elég lenne, ha a miniszter körbe nézve bármelyik környékbeli településen. 

Az ország legszegényebb szegletében felhúznak egy szegénynegyedet. Ez nagyjából annyira logikus, mint Nepálban műhegyeket építeni. Nehéz eldönteni, hogy ez mérhetetlenül cinikus, vagy eléggé át nem gondolt, abszurd döntés eredménye. 

Értetlenül állnak az emberek az előtt, hogy mi szükség van arra, hogy bemutassanak egy Twist Olivér korabeli angliai szegénynegyedet. Talán meg akarják mutatni, hogyan éltek a szegények, ahelyett, hogy körbenéznének a térségben. Szinte valamennyi környékbeli településnek van olyan része, ahol az emberek mélyszegénységben, nyomorúságos körülmények között élnek. 

Sokat lehetett hallani az ukrán nyugdíjasok tömeges megjelenéséről a térségben. Ez miért probléma?

A lakosság jelezte nekünk, hogy egyre többször találkoztak olyan, magyarul nem beszélő idegenekkel a falujukban, akik havonta egyszer jönnek Ukrajna irányából, hoznak magukkal tolmácsot és az ő közreműködésével felveszik a postán a nyugdíjat, majd távoznak is.

Kiszivárgott időközben, hogy 150-180 ezernél forintnál alacsonyabb összeget nem kapnak ezek az ukrán személyek, de láttam már 300 ezer forintot meghaladó összegről is dokumentumot. Minden ember meg van győződve arról a térségben, hogy azért kapják ezt a pénzt az ukránok és jelentették be őket magyarországi lakcímekre, mert a Fidesznek szüksége van a szavazatukra. Rejtély számunkra, hogyan kaphattak állampolgárságot úgy, hogy nem beszélik a nyelvünket. Az aláírásgyűjtés során panaszolta egy idős bácsi, hogy ledolgozott negyvenöt évet, ami után most nyolcvanezer forint a nyugdíja. Így-úgy, de megoldotta, hogy boldoguljon. Nem is volt különösebb problémája egészen addig, míg az ukrán meg nem jelent a szomszédságában havi egyszer, és várta a pénzes postást. Száznyolcvanöt ezer forintot kap úgy ez az ember, hogy soha egyetlen napot nem dolgozott Magyarországon. „Két és félszer annyit, mint amit én negyvenöt évnyi munka után” – mondta a bácsi, hozzátéve, hogy soha nem szavaz többet a Fideszre. 

A Jobbik kitenné a szabolcsi választókerületből Orbán Viktor külföldről igazolt csaló szavazóit

Adorján Béla, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú választókerületének jobbikos képviselőjelöltje budapesti sajtótájékoztatón mutatta be a térségében zajló választási csalást, amelyben a járási hivatalok és az önkormányzatok is részt vesznek.Jakab Péter, a Jobbik szóvivője felvezetőjében arról beszélt, hogy úgy tűnik, Orbán Viktor már nem bízik a magyar emberek támogatásában.

Milyenek a választókerületben az ellenzéki erőviszonyok? 

A standolásnál rengetegen keresnek meg bennünket és pártállástól függetlenül azt kérik tőlünk, hogy váltsuk le a kormányt.

A baloldal egy 72 éves DK-s hölgyet indít, aki soha nem mérettette még meg magát választáson, politikusi tevékenysége nem volt, csak a rendszerváltás előtt. A szocialisták korábbi szavazói közül érkeztek hozzánk olyan jelzések, hogy a Jobbikban és személyemben látják azt az erőt, aki legyőzheti a Fideszt. Erős kormányváltó hangulatot tapasztalunk annak ellenére, hogy az emberek félnek. Kevés a munkahely és van, aki tart attól, hogy baja származhat abból, ha megáll a standunknál. A megfélemlítés ellenére az emberek elvárják tőlünk a Fidesz legyőzését, és ezek az emberek egyedül lesznek a szavazófülkében.