Nem túl bőbeszédű a kommunista ügynök

Ilyenkor hallgat, máskor fecseg.

Szita Károlyról a Magyar Nemzet írta meg, hogy titkos dokumentumok szerint Kaposvár fideszes polgármestere a Kádár-rendszer elkötelezett híveként jelentett másokról, köztük saját rokonairól is.

A Krakus Péter néven jelentő Szita Károly 1994 óta Kaposvár fideszes polgármestere, 2014-től a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. A kommunista ügynök kapcsolattartója egykoron azt jegyezte fel, hogy Szita kijelentette előtte: örül annak, hogy segíteni tudja az állambiztonság munkáját.

Most az N1TV megpróbálta szóra bírni őt egy lakossági fórumon, de nem nagyon sikerült: a diktatúrát kiszolgáló ügynök először azt mondta, hogy majd fideszes fóruma után fog nyilatkozni, de végül másfél óra várakoztatás után sem válaszolt érdemben, csak beült drága autójába és elhajtott: