A müezzin szavával próbál híveket toborozni az ózdi Fidelitas

Meddig tart az őrület?

Napról napra bebizonyosodik, hogy lehet még szürreálisabb ez a kampány. Míg a Fidesz felső vezetése próbálja lemosni magáról a korrupciós ügyek sarát (vagy éppen elhitetni, hogy az csupán jótékony iszappakolás), amiben évekig dagonyáztak, addig az ifjúsági szervezetnek kiadták az ukázt, hogy riogassák tovább a népet a muszlim bevándorlókkal. Ennek eszközei a "kerítésbontók" plakátkiákiállítás, valamint a jobbikos rendezvények megzavarása a müezzin imára hívó szavával.

Természetesen mindezt jól dokumentálva, hiszen amikor ilyen akcióra készülnek, akkor máris ugrik a kormánymédia és a köztévé, valamint az Echo TV kereszttüzében a tucatnyi pert vesztet Pesti Srácok, 888, Magyar Idők és társaik tollai sercegnek, hogy az előre bekészített cikkek végére megírják, hogy reagált minderre az éppen kiszemelt jobbikos politikus.

Ha valaki még mindig hinne abban, hogy a Fidesz célja ezzel a végleteken túlmenő riogatással az ország biztonságának megőrzése, annak idézzük Gyöngyösi Márton, a Jobbik külügyekkel foglalkozó szakemberének szavait:

"Hihetőnek tűnik, hogy ha hiszterizáljuk a közvéleményt, majd mindent ráfogunk egy világvallásra és egy elaggott milliárdosra, akkor meg fogjuk tudni oldani azt a problémát, amit a modern népvándorlás jelent?"

"Nem csak gyurcsányi, de orbáni önkény is létezik" - Gyöngyösi Márton válaszolt Lovas István vádjaira

Lovas István még csütörtökön próbálta meg egy közepes publicisztikában pellengérre állítani Gyöngyösi Mártont, a Jobbik külügyi szakpolitikusát a Fidesz-közeli Magyar Időkben, amiért az ellenzéki honatya egy liberális francia portálnak adott interjút, melyben többek között - borzalom! - kerekperec elmondta, hogy Orbán Viktor diktatúrát épít Magyarországon.