Hetek óta rossz a lift a János kórházban - kézben viszik fel a beteget

Ez valóban felháborító.

Hetek óta kézben cipelik a betegeket a vizsgálatokra a János Kórház egyik belgyógyászati osztályáról, mert tönkrement az egyetlen betegszállító lift, és nem tudni, mikorra javítják meg. Az ATV-nek az egyik beteg hozzátartozója azt mondta, hogy édesanyja napok óta nem jut el az ultrahangra, ezért azon gondolkodnak, hogy maguk szereznek szakembert, aki megjavítja a liftet.

A televízió beszámolója szerint a János Kórház nyolcas épületében okoz gondot jelenleg a betegszállítás az elromlott felvonó miatt. Az épület szintjei meglehetősen magasan vannak, a betegek jelentős része pedig idős, ágyhoz kötött ember. Az egyik dolgozó szerint a lift másfél hónapja rossz, ő úgy tudja: külföldről kell alkatrészt hozatni, hogy meg tudják javítani. Addig – ahogy egy másik betegszállító is mondja – marad az extrém sport betegnek, ápolónak egyaránt.

„Édesanyám fekszik itt, és valószínűleg tüdőgyulladása van és ezt sajnos nem sikerült a mai napig kideríteni. Hétfőről keddre virradó éjszaka hozta be őt a mentő, szerdán kiírtak neki egy röntgenvizsgálatot, illetve hasi ultrahangot, amelyet a mai napig nem tudtak elvégezni, mert rossz a lift és nincs, aki levigye a vizsgálóba” - mesélte az egyik beteg hozzátartozója az ATV-nek.

A televízió kereste a János Kórház illetékesét is az ügyben. Az intézmény kommunikációs vezetője úgy tájékoztatta őket, hogy megrendelték a lift javításhoz szükséges alkatrészt, most arra várnak, hogy ez megérkezzen. A betegellátás a kórház szerint addig is zavartalan, és folyamatos.