Szabó Zsolt államtitkár: 1,2 milliárdos offshore-ügy után ingatlanpanama?

Szabó Zsolt földjei veszik körül a leendő sportkomplexumot, így megnőhet az értékük.

Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy Szabó Zsolt államtitkár, a térség parlamenti képviselője nem állt ki a nyilvánosság elé, hogy tisztázza családja vagyonát, ehelyett az elmúlt napokban több jobbikos plakátot megrongáltak a térségben, a kertje felett pedig egy drón jelent meg.

A politikus új fejleményként hivatkozott arra, hogy egy március 19-i kormányhatározat szerint Hatvanban létrejön egy fedett sportkomplexum. Hozzátette: míg a város korábbi vezetése egy közművesített zöldterületen tervezte a megvalósítást, addig egy 2013-as határozat szerint egy kietlen területen építenék fel a létesítményt.

A területet 2014. január 13-án vette meg az önkormányzat és ugyanezen a napon Szabó Zsolt családja is megvette a többi környező területet - fejtette ki az alelnök, aki egyértelműnek nevezte, hogy egy ingatlanpanama zajlott le.

Ezzel kapcsolatban Sneider Tamás a következő dokumentumokat mutatta be:

Közölte: arra vár választ Orbán Viktor miniszterelnöktől, kapott-e valamilyen ellenszolgáltatást azért, hogy felértékelődtek az államtitkár családjának területei.

Kérdésre azt mondta: az ügyben hivatali visszaélésről lehet szó.

Mint arról korábban beszámoltunk, négymillió nyolcszázezer, azaz közel ötmillió amerikai dollárt rejtő offshore számlát találtak Szabó Zsolt fejlesztési minisztériumi államtitkár kezelésében. Az államtitkár viszont tagadja, hogy a sajtóban megjelent információk igazak lennének.