A fideszes képviselő magánháza lehet a papíron szálláshelynek épült ingatlan

"Hiszen az a Becsóéké."

„Á, ne is keresse, az nem vendégház, hanem magánszállás”

válaszolták a hvg.hu újságírójának, amikor a Görbeország vendégház elérhetősége után érdeklődött helyiektől.

Sokan azt is hozzátették, hogy

„hiszen az a Becsóéké”

azaz Becsó Zsoltéké, aki a Fidesz országgyűlési képviselője. Két éve cikkeztek erről az ingatlanról, ami 34 millió forintos uniós támogatást nyert el egy pásztói teniszcentrummal együtt.

A Görbeország, a község vendégházai közül egyedüliként, sem Hollókő honlapján, sem az ismert szálláshelyfoglaló portálok kínálatában nem szerepel. Honlapja sincs, de a településtől 5 kilométerre fekvő Cserhátszentivánon van egy szintén Görbeország nevű fogadó. A tulajdonos a lapnak felháborodva beszélt a névazonosságról.

Facebook oldaluk létezik, de 2017 nyara óta nem frissült, értékelést nem kapott és csak 4-en kedvelték.

A lap a helyszínen próbált utánajárni a helyzetnek, de nem jártak sikerrel. A tábla ugyan arról tanúskodik, hogy vendégháznál járnak, de az elérhetőség már le van takarva. Szombat délután nem találtak ott senkit, a nyílászárók csukva, autó sem áll az udvaron vagy a ház előtt.

Élőben is hasonló válaszokat kaptak a környékbeliektől, mint telefonon:

„Ó, ez más kategória, oda nem lehet szállás foglalni.”

Egy másik, közeli háznál ezt mondták:

„Az nem vendégház. A helyi országgyűlési képviselő saját háza. Pályázatból építette, amikor a hotel épült. Azt írták rólunk, hogy a mienk a legkorruptabb képviselő.”

Ezután felhívták Becsó Zsoltot, aki azt állítja, hogy igenis vendégházról van szó, nem magáncélra használják:

„Dehogynem, hát ez vendégház. Ha szeretné kivenni, akkor ennek semmi akadálya.”

Elérhetőségnek a saját fideszes e-mail címet adta.

Ez is hasonló történet:

Az EU kifizette, a rokon megépítette, az államtitkár használja

Szabó Zsoltról korábban akkor írtunk, mikor kiderült: az általa korábban vezetett Hatvan városát a kormányzati források elzárásával fenyegette, amiért összeveszett utódjával, Horváth Richárddal. Adott egy Hatvant "saját városaként" kezelő országgyűlési képviselő, majd államtitkár, és vele szemben egykori kegyeltje, a tőle függetlenedő, a korábban szintén a Fidesz színeiben induló polgármester, Horváth Richárd.