Nagyon durva nyílt levél: no-go zónához hasonlította a háziorvos a Honvédkórház sürgősségijét

"Nem tudom a betegeimet beküldeni, ez egyszerűen ellentétes az orvosi eskümmel".

Lapunk is beszámolt arról az esetről, amikor egy budapesti háziorvos vérmérgezés-gyanúval küldött be egy beteget a Honvédkórház sürgősségi osztályára, azonban az asszonyt hazaküldték, ám mikor másnap a mentő ismét beszállította a kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni és elhunyt. Majd azt is megtiltották a háziorvosnak, hogy betekintsen a betegdokumentációba, illetve az orvosigazgató szerint nem indokolt kivizsgálni, miért halt meg a beteg.

A háziorvos nyílt leveléből azonban kiderül, hogyha megfelelő vizsgálatokat elvégezték volna, akkor egyből kiderül, hogy a nőnek valóban vérmérgezése van.

"A sürgősségi osztályra megérkezve lehetett vele kommunikálni. Ugyanakkor SEMMILYEN belgyógyászati vizsgálat nem történt. Sem vérnyomás vagy pulzus mérés, sem laborvizsgálat. Ennek ellenére az akkor őt ellátó Dr. Zacher Gábor leírta, hogy „Jelen állapot nem sürgősségi ellátás kereteibe tartozik, SBO-ra való beutalása szakmaiatlan. Emittáljuk”

- olvasható a levélben.

A nőt ezután hazaküldték, ahol nem tudták itatni, etetni, aluszékonnyá vált. Másnap férje többször telefonált az ügyeletnek, és a rendelőnek, hogy feleségét nem tudja felébreszteni. Végül a mentő visszavitte a sürgősségire, ahol kiderült, szeptikus állapota visszafordíthatatlanná vált.

A háziorvos szerint a vizsgálat szükségességének legfőbb oka az első ambuláns lap, amely szerint

nem vették figyelembe a beutaló orvos diagnózisát, nem végezték el a szükséges vizsgálatokat, nem látták el az esetet, nem megalapozottan állapították meg a beutalás indokolatlanságát.

"Mindez jól mutatja, hogy mivel szembesülünk nap, mint nap. A betegek rettegnek, hogy az SBO-ra kerülnek, nem mennek oda indokolatlanul"

- fogalmazott.

Később arra is magyarázatot adott, miért hasonlította a Honvédkórház sürgősségijét egy no-go zónához, mert az is egy olyan hely, "ahova belépve nem biztosítanak a törvények védelmet, kiszolgáltatott, megfélemlített betegek várakoznak, remélve sorsuk jobbra fordulását. De, amíg az SBO vezetőjének, és az orvosigazgatónak nem az emberek élete, egészségük javítása az elsődleges, addig nem tudom a betegeimet beküldeni, ez egyszerűen ellentétes az orvosi eskümmel".