Fontos a biztonság, 33 külképviseleti megfigyelőt delegál a Jobbik

A Jobbik 33, a Fidesz-KDNP 31, a Momentum Mozgalom és az MSZP-Párbeszéd 10-10, az Együtt 6 megfigyelőt küld.

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója vasárnapi közleményében ugyanis jelezte, hogy valójában nem tizenötöt, hanem harminchármat, amint ez a Nemzeti Választási Bizottság határozatának mellékletéből is kiderül.

A külképviseleti megfigyelők feladata, hogy felügyeljék a választási eljárás törvényességét a nagykövetségeken és konzulátusokon, ahol azok a honfitársaink szavazhatnak, akik a miniszterelnök véleménye szerint kalandvágyból, valójában azonban a kormány gazdaságpolitikája miatt kényszerből távoztak hazánkból – mutatott rá Szabó.

A Jobbik pártigazgatója közölte, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kiemelt feladatának tartja az ő képviseletüket, ezért fontosnak tartják, hogy ők delegálták a legtöbb külképviseleti megfigyelőt április 8-ára.

Tehát helyesen: a külképviseletekre a Jobbik 33, a Fidesz-KDNP 31, a Momentum Mozgalom és az MSZP-Párbeszéd 10-10, az Együtt 6 megfigyelőt küld.

A választások után felálló Jobbik-kormány pedig olyan politikát fog folytatni, amely lehetőséget teremt a külföldre kényszerült magyaroknak a hazatérésre – jegyezte meg Szabó Gábor.