Végre normális nyugdíjazás jöhetne Magyarországon

A Jobbik több ponton módosításokat kezdeményez a nyugdíjrendszerben kormányra kerülése esetén.

Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az időseket, illetve a szociális kérdéseket érintő ügyekre önálló társadalompolitikai tárcát hoznának létre, amelynek vezetését egy - egyelőre megnevezni nem kívánt - szakemberre bíznák.

Értékelése szerint a területen az elmúlt 8 évben minden kérdés politikai érdekeket szolgált. Példaként a "választási utalványként" említett Erzsébet-utalványokat és a magánnyugdíjpénztári vagyont említette.

A jobbikos politikus szóvá tette a fejlesztések elmaradását, azt ígérve, pártja otthonépítési programba kezdene, mert 30 ezren várakoznak a férőhelyekre.

Az első intézkedések között tennék lehetővé, hogy a férfiak is 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehessenek, 2019-től pedig méltányos és differenciált nyugdíjemelést valósítanának meg - sorolta Sneider Tamás, kifejtve: első körben a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat növelnék.

A politikus az otthoni idősápolás megerősítése érdekében országosra és egységes színvonalúra bővítené a jelzőrendszer szolgálatot, továbbá arról is beszámolt: nyugdíj-kiegészítést vezetnének be a felnevelt gyermekek után. A Jobbik alelnöke megismételte: az általános inflációt követő nyugdíjemelés helyett a magyar indexálást alkalmaznák, azaz bevezetnék, hogy az emelés a nyugdíjas kosár inflációját vegye alapul.

Sneider Tamás közölte: számításai szerint a járulékbefizetések mértéke nagyobb, mint amiből nyugdíjakat folyósítanak, így szerinte lenne fedezete az elképzeléseiknek.

A Jobbik 67 oldalas programját ide kattintva olvashatják el.