Czeglédy Csaba visszalépett

Visszalépett a jelöltségtől a függetlenként induló Czeglédy Csaba.

Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő, az Éljen Szombathely! MSZP-DK-Együtt volt frakcióvezetője különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt van előzetes letartóztatásban. 

A visszalépést Ipkovich György, Szombathely volt szocialista polgármestere ismertetett Czeglédy Csaba önkormányzati képviselői körzetében tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Czeglédy Csaba az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselő-jelöltjeként, a DK és a Liberálisok támogatásával induló Nemény András támogatására hívta fel szavazóit.

"Tény, hogy a jogállamiság lábbal tiprásával a Fidesz megakadályozta, hogy országgyűlési képviselőjelöltként érdemben részt vegyek a kampányban, megfosztva ezzel az itt élőket a választás lehetőségétől. Példa nélküli gaztett a rendszerváltás és a modern jogállamunk kialakulása óta, hogy a kormánypárt hatalmi eszközökkel kiüresíti egy ellenzéki jelölt és az őt támogatók választójogát" - fogalmazott az azóta a Nyugat.hu internetes portál által is megjelentetett levélben Czeglédy Csaba.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csaba országgyűlési képviselő-jelöltként indult a 2018-as választásokon, és így a jogerős nyilvántartásba vételt követően mentelmi jog illette meg. A Nemzeti Választási Bizottság a legfőbb ügyész indítványára felfüggesztette mentelmi jogát, ezért vele szemben az eljárás folytatásának akadálya elhárult, és a főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását. A végzést a Szegedi Törvényszék helybenhagyta. Időközben a mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatos eljárásokat mind a Kúria, mind az Alkotmánybíróság indítványra felülvizsgálta, és azokat törvényesnek, jogszerűnek minősítette.