Kórházakban, otthon, a szabad ég alatt: 200 magyar fagyott halálra az idei télen

A tömeges fagyhalál továbbra is a magyar társadalmi valóság kísérő jelensége.

A mögöttünk hagyott tél áldozatainak

53 százaléka a szabad ég alatt, illetve kórházban halt meg, 47 százaléka pedig fűtetlen lakásokban.

A legfiatalabb áldozat egy csecsemő volt, a legidősebb pedig 93 éves.

A Magyar Szociális Fórum megjegyezte:

a tömeges fagyhalál továbbra is a magyar társadalmi valóság kísérő jelensége.

A múlt télinél valamivel kevesebben szenvedtek ugyan kihűléses halált, de a tömeges életvesztés feltartóztatása sikertelennek bizonyult a jelenlegi társadalompolitikával.

Az MSZF szerint az emberéletben évről-évre keletkező súlyos veszteségnek csak akkor lehetne véget vetni, ha a kormány nem a kilakoltatásokat támogatná, hanem az emberek lakáshoz juttatását, és a szegénység felszámolását.

"Elöregedő társadalmunkban alapvetően fontos volna a szociális háló színvonalas működtetése is, a szükségleteknek megfelelően"

 – írták.