Családban marad: Orbán felesége az első, a lánya pedig a negyedik legbefolyásosabb nő Magyarországon

VaValamikor kifejezetten az asszony mozgatja a szálakat.

Megjelent a legbefolyásosabb magyar nők 50 fő listája, amely 3 szekcióba sorolja a szebbik nemet. Van egy üzleti, egy közéleti és egy kultúra szekció

Nos, a közéleti szekciót változatlanul Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége vezeti. A Forbes informátorai olyan esetekről is beszámoltak,

amikor kifejezetten ő mozgatta a szálakat.

Negyedik helyre került fel Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya – ő most először szerepel hivatalosan is a lista tagjai között (korábban plusz egyként sorolták).

Az üzleti szekciót igazi nagyágyúk vezetik:

  1. Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója,
  2. Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, aki most már a bank többségi tulajdonosa is,
  3. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója.

A kultúra szekcióban az élmezőnyből a lista végére csúszott Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, felkerült viszont Kováts Adél, a Radnóti Színház vezetője, és például Enyedi Ildikó filmrendező is. A Kultúra terén idén is Havas Ágnest, a Filmalap vezérigazgatóját találták a legbefolyásosabbnak.

A tízfős médialista élén ismét Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója szerepel, új név viszont rögtön a negyedik helyre is került, mégpedig a tavaly novemberben kinevezett Central Media-vezér Mészáros Kinga.