Fideszes szavazatok szerzése mulatásival, pörkölttel és Erzsébet-utalvánnyal

A demokratikus választások árnyoldalai?

Az N1TV riportja a szinte csak cigányok által lakott Baranya megyei Alsószentmártonban készült: tavaszváró bulit tartottak az embereknek, ahol Nagy Csaba fideszes parlamenti képviselőjelölt is vendég lett volna.

A riporter megkérdezte Budai László független polgármestert arról, hogy ki szervezte az eseményt, de a településvezető azt mondta, nem tudja. Mások szerint viszont az önkormányzat szervezte és állta a bulit. Végül azt mondta, inkább kérdezzék meg Nagy Csaba fideszes jelöltet, mert ő nem akar nyilatkozni, nem akarja lejáratni magát.

A polgármester tavaly került a sajtó látóterébe azzal, hogy biztonsági kamerák rögzítették, ahogy családjával megveri a szomszédos Drávapiski polgármesterét, Mali Zoltánt. A mostani rendezvény főszervezője a polgármester unokaöccse, Budai Zoltán önkormányzati képviselő volt. Ő szerinte nem kampányrendezvény zajlott, a fideszes képviselőjelöltet pedig csak úgy meghívták, mint megyei közgyűlési elnököt.

A nem kampányrendezvény jellegű kulturális eseményre megérkezett Nagy Grófo mulatós sztár is. Az ő menedzsere, Kövesi Csaba a fideszes képviselőjelölt meghívásával kapcsolatban úgy fogalmazott, „Nagyon örülünk neki, hogy itt lesz, és nagyon örülünk annak, hogy a cigányságot gyakorlatilag egy képviselő is felkarolja, és csinál egy olyan programot, egy olyan tavaszköszöntőt, amire eljön…”.

Tehát eszerint elképzelhető, hogy ő szervezte a rendezvényt, és a független önkormányzat állta. Ám végül hiába várták, talán a kamerák híre miatt, de nem jelent meg a bulin.

Április 8-án mindenki menjen el szavazni!