Osztrák hírügynökség interjúja Vona Gáborral: Az urnák előtt szertefoszlik a Fidesztől való félelem

A Jobbik elnöke szerint április 8-án kiderül az emberek valódi véleménye.

Sikeres néppárti fordulat

Az interjú első felében Vona Gábort a Jobbik néppártosodási folyamatáról és annak őszinteségéről kérdezték, erről a pártelnök a következőképpen nyilatkozott:

"Az emberek április 8-án döntik majd el, hogy bizalmat szavaznak-e a változásunknak."

A miniszerelnök-jelölt szerint egy pártot a tettei alapján kell megítélni, a változás komolyságát pedig az is jelzi, hogy akinek nem tetszett a folyamat, az már elhagyta a Jobbikot. Szerinte ugyanez igaz a szimpatizánsokra is, akiknek nagy része támogatta a politikai közép meghódítását.

A pártelnök azoknak is üzent, akik továbbra is tartanak a Jobbiktól, mondván:

"Kormányra kerülve a kételkedőket is meg szeretném győzni arról, hogy senkinek sem kell félnie tőlünk."

Ezt azzal igyekezett alátámasztani, hogy a számos jobbikos vezetésű település közül egyiken sem volt konfliktus a párt által delegált polgármesterek és a helyi roma kisebbség között.

Az AFP is arról ír, hogy a Fidesz elbukhat vasárnap

Az összeállítás "Európa legvitatottabb vezetőjeként" hivatkozik a magyar miniszterelnökre, míg kiemeli, hogy a kormánypárt legerősebb kihívója "a politikai középre mozduló" Jobbik.A szerző azt is hangsúlyozza, hogy Orbán Viktort rendkívül kellemetlenül érinti az utóbbi időben tapasztalható választói aktivitás, hiszenha most vasárnap 70 százalék fölött lesz a részvétel, a Fidesz elveszítheti a hatalmat.

Szociálisan érzékeny program

A riporter arra is kitért, hogy a Jobbik választási programjában főleg a szociális és gazdasági kérdéseket helyezte előtérbe, melyek között kiemelkedő helyet foglal el a bérunió ügye.

Vona kezdeményezéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ezzel az Európai Unió központi és perifériaállamait szeretnék hasonló bér- és életszínvonalra hozni, hogy az alacsony bérek miatt ne kelljen fiatalok százezreinek elhagynia hazájukat. Hozzátette: Magyarországon sokan nem csak a gazdasági okok miatt döntenek a kivándorlás mellett, hanem ez élhetetlen politikai légkör miatt is.

Az urnák előtt szertefoszlik a félelem

Azzal kapcsolatban, hogy a közvélemény-kutatások a Fidesz masszív előnyét jelzik, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje kifejtette:

"Az emberek félnek, és eltitkolják a valódi pártszimpátiájukat a kutatásokban. Április 8-a majd megmutatja, ki kire adja a voksát."

Vona szerint azonban a Jobbiknak komoly tartalékai vannak, amit az is erősít, hogy sokan a pártszimpátiájukat félretéve a legesélyesebb ellenzéki jelöltekre fognak szavazni, hogy sikerüljön a kormányváltás.

A Jobbik elnöke szilárdan hisz abban, hogy meglepetés születik most vasárnap, és úgy látja

már most elkezdődött a Fidesz útja lefelé a lejtőn.

"Amikor süllyedni kezd a hajó, a kormánypárt vezetői egymásnak fognak esni"

- tette hozzá Vona Gábor.

Szerinte a Fideszt már nem a politikai értékközösség tartja össze, sokkal inkább

"a közös bűn és a közös korrupció".

Elmondta: a Fidesznek választási programja sincs, csak a határkerítés, a bevándorlók és Soros György.

A Jobbik elnöke hangsúlyozta, hogy pártja is megvédi majd Magyarországot, eszük ágában sincs lebontani a kerítést és az uniós migránskvótát is elutasítják,

emellett azonban a kormány által folytatott hecckampányt is elítélik.

Vona úgy véli, a Fidesz csak "politikai eszközként" tekint a migráció kérdésére.

Fullasztó politikai légkör

A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről a miniszterelnök-jelölt úgy nyilatkozott, hogy az csupán "áldemokrácia", ami valahol a diktatúra és a demokrácia között helyezkedik el, ám folyamatosan az előbbi felé csúszik.

Vona szerint a Jobbik ma minden csalódott és kormányváltást óhajtó magyar számára alternatívát jelent. Az ellenzéki összefogástól ugyanakkor teljesen elzárkózott, mondván az "politikai öngyilkosság lenne" a párt számára, együttműködést pedig egyedül az LMP-vel és a Momentummal tudna elképzelni.

Az Állami Számvevőszék által tavaly kiszabott gigabírság kapcsán a pártelnök megjegyezte, hogy az egyértelműen "politikai támadás" volt, amiből a kormány végül visszatáncolt, és azért halasztották a fizetési kötelezettséget a választások utánra, nehogy végül mártírt csináljanak a legerősebb ellenzéki formációból.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ettől függetlenül Orbán Viktor személyesen is tönkre akarja tenni őt, ezért terjesztik róla a kormánymédiában például, hogy homoszexuális.

Elképesztő: Lesifotósok után most drónnal figyelték meg Vona Gábort és családját

Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje Facebook-posztban számolt be róla, hogy húsvét hétfőn tetten ért egy gyanús férfit, aki drónfelvételeket készített a kertben játszó kisfiáról. Mint emlékezetes, ez már nem az első eset, hogy a pártelnök magánéletét hasonló módszerekkel akarja rögzíteni valaki: 2016-ban a Fidesz-média lesifotósokat küldött Vonáék nyakára.