Legyőzhető Németh Szilárd

Mini-interjú.

Csepel-Soroksár körzetben gyakorlatilag mostanra fixálódott az indulók névsora. A Közös Ország Mozgalom eredeti mérései alapján Németh Szilárd 35 százalékon állt, mögötte Bangóné Borbély Ildikó (MSZP-P-DK) és Ön 20-20 százalékkal. Azóta Bangóné visszalépett, ahogy az LMP részéről Tenk András, valamint a momentumos Dukán András Ferenc is. Így Szabó Szabolcs és Ön maradtak talpon Németh Szilárddal szemben. A kireszavazzunk adatai szerint mindkettejüknek ugyanakkora esélye van legyőzni a Fidesz alelnökét. Miért döntsenek Ön mellett?

A Jobbiknak jelenleg is 24 képviselője van a Parlamentben, a választások után pedig lehetséges, hogy Magyarország kormány áll majd mögöttem, így sokkal jobban tudom a helyi lakosok érdekeit képviselni. Rátermettségemet bizonyítja az is, hogy ellenzékből képes voltam elérni a csepeli tüdőgondozó felújítását. Ahogy elkezdtem az aláírásgyűjtést, az önkormányzat hirtelen megszavazta a pénzt a tüdőgondozó felújítására. A választókerületben élek, napi kapcsolatban vagyok az emberekkel. Mindenki aktív és tisztességes politikusnak tart. Aki nem rest bepiszkolni munkával a kezét, ha arról van szó. Ugyanezt a hozzáállást fogom képviselni a Parlamentben is.

2014-ben Szabó Szabolcs kapta a legtöbb szavazatot. Mennyire volt elégedett azzal, ahogy képviselte a térséget?

Azon kívül, hogy felszólalt a Parlamentben és sok levelet írt, gyakorlati haszna nem volt a tevékenységének. Még a saját választókerületében sem ő visz nagyon fontos környezetvédelmi témákat, hanem pártjának egy másik politikusa. Azt gondolom, hogy az emberek nem igazán ismerik, nem tudják, hogy ki ő. Rengeteg választótól hallom, hogy nem találkozott vele, arról nem beszélve, hogy a kerületek polgármestereivel sem tartja a kapcsolatot.

A közelmúltban Csepelen is szervezett a Közös Ország Mozgalom vitát. Üzenet lehet a választóknak már az is, hogy Németh Szilárd nem volt ott? A helyi egészségügy fejlesztése, a HÉV korszerűsítése, közpark Szigetcsúcson stb., sorolhatnánk, ezekben mind azonos álláspontot képviseltek. Élvez ezek közül valamelyik prioritást, vagy párhuzamos beruházásokra lenne szükség?

Németh Szilárd, ahogy a legtöbb fideszes politikus menekül a választói és a kényes kérdések elől. A kampány során szinte meg se jelent a saját választókerületében. Ez is azt jelzi, hogy nem igazán érdekli az emberek véleménye, a Fidesz listájáról ő biztosan bejut a Parlamentbe.

Párhuzamosan kell fejleszteni, mert egységben kell gondolkodni a fejlesztésekről, pénz van rá, Csepel iparűzési adójából bőven futná nagyon sok mindenre, vagy kiemelt kormánytámogatásból.

Olyan hírek kezdtek keringeni, hogy Szabó Szabolcs titkos megállapodást köthetett a Párbeszéddel. Eszerint megválasztása esetén kilép az Együttből, és átül a Párbeszédhez. Mit gondol erről?

Én is olvastam ezt a hírt. Szabó Szabolcs az elmúlt egy évben bolondját járatta a csepeli MSZP-vel, azzal, hogy nem volt hajlandó elköteleződni és kiállni Németh Szilárd ellen. Addig-addig taktikázott, amíg elérte, hogy ő maradjon a jelölt. Most olyan áron tette mindezt, hogy valószínűleg a saját pártját is hátba fogja szúrni. Jellemző ez egy olyan emberre, aki csak a száját jártatja és nem a kezét.

Nemrég zajlott az ajánlásgyűjtés, szinte folyamatosan kapcsolatban áll a választópolgárokkal, kormányváltó hangulat van?

Abszolút kormányváltó hangulat van mindkét kerületben, szinte nyomokban lehet csak felfedezni Fidesz szavazókat. Én úgy látom, hogy pártállástól függetlenül mindenkinek egy célja van, hogy kormányváltás legyen. A mi választókerületünkben is a legerősebb ellenzéki párt a Jobbik, így a pártok közül mi kapjuk a legtöbb kedves szót az utcán.

Mivel kezdené képviselői munkáját, ha Ön nyerné a körzetet?

Megköszönném a választóknak a bizalmat és amint hivatalba léptem, felkeresném mindkét kerület összes vezetőjét, hogy hogyan tudjuk elkezdeni a közös munkát, és elkezdeném a lobbizást azokért a fejlesztésekért, amikre a két kerületnek szüksége van.

(fotó: Csepel.info)