Namíbiában is vadászgatott Semjén - A 20 milliós cechet egy brókerfejedelem állta

Pál Gyula, a becsődölt Buda-Cash igazgatósági tagja nem volt szűkmarkú.

A háromhetes vadászkalandra még 2011 elején, a délnyugat-afrikai Namíbiában került sor. A szafari minden költségét - beleértve a kilőtt vadak után fizetendő díjakat is - Pál Gyula fizette.

A bűnügyi portál információja szerint ez az összeg nagyjából 20 millió forintot tett ki.

Semjén egyébként belföldön is gyakran vadászott együtt a Buda-Cash egykori igazgatósági tagjával. Sőt többször is vendégeskedett a cég egyik gazdasági érdekeltségének Békés megyei vadászkastélyában, amire 2017. januárjában Mészáros Lőrinc tette rá a kezét.

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy amikor 2015 februárjában bekövetkezett a Buda-Cash Brókerház csődje után Pál Gyula mindössze két napot töltött bűnügyi őrizetben, aztán szabadlábra helyezte a Nemzeti Nyomozó Iroda. Mint emlékezetes, négy másik cégvezetőt előzetes letartóztatásba helyezett az illetékes bíróság.

Pál Gyula jelenleg a több mint 100 milliárd forint kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás, sikkasztás és más bűncselekmények elkövetése miatt zajló büntetőper ötödrendű vádlottja.

Őrizetbe vették a Buda-Cash Brókerház vezérigazgatóját

A Buda-Cash üggyel összefüggésben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kilenc személyt állítottak elő, és több helyszínen tartottak házkutatást - közölte az Origóval az ORFK sajtószolgálata.Tölgyesi Péter védelmét ellátó Bánáti János ügyvéd azt nyilatkozta a lapnak, hogy védence házánál reggel fél hétkor jelentek meg a rendőrök.

Semjén korábban is kerülte a témát

A Privatkopó hiába próbálta megszólaltatni a miniszterelnök-helyettest, Semjén Zsolt nem válaszolt a megkeresésekre.

Korábban az N1TV is faggatta a KDNP elnökét az afrikai vadászatáról és a Pál Gyulához fűződő kapcsolatáról, Semjén ekkor azzal hárított, hogy neki sem közvetett, sem közvetlen kapcsolata nem volt a Buda-Csash-sel, Pált pedig csak mint a Safari Club International Közép-magyarországi Egyesületének elnökét ismerte:

Tagad és elégtétellel fenyegetőzik Semjén Zsolt

A nagy vadász Facebookon reagált a Privátkopó cikkére, a bejegyzés szövegét változtatás nélkül közöljük:
 
"Az eredetileg a privatkopo.hu oldalon megjelent, több médium által átvett hírből egyetlen szó sem igaz! Soha életemben nem voltam Pál Gyulával Namíbiában. Sem a Buda-Cash-sel, sem Pál Gyulával - sem közvetve, sem közvetlenül - soha semmilyen pénzügyi vagy politikai kapcsolatban nem voltam. Őt csak és kizárólag mint vadászt ismerem, (különben ő sosem hívott meg vadászatra), mint annak a Safari Klubnak a magyarországi akkori elnökét, amely klubnak magam is tagja vagyok. (És még sok száz tagtársam.) --- Azért támadnak a vadászattal, mert nincs valódi fogásuk rajtam, mert a munkámat és a politikámat nem tudják! Nagy elismerés ez ebben a mocskos kampányban!
Az álhír terjesztőin jogi elégtételt veszek."

(Képünk illusztráció)

Lopásként kezelik - a svéd ügyészség előtt Semjén Zsolt ügye

A Västerbotten megyei rendőrség március 28-án átadta Semjén Zsolt ügyét az ügyészségnek - hivatkozik a 444.hu a svéd SVT Nyheter lapra.Az ügyészek döntenek majd arról, hogy lesz-e folytatása annak az egyelőre lopásként kezelt esetnek, mely azután pattant ki, hogy kiderült, a miniszterelnök-helyettes egy svéd gazda tulajdonában lévő háziasított rénszarvast lőtt ki.