Egyest kapott a Fidesz az orvosoktól

Orvosok értékelték a pártok egészségügyi programját. A Momentum nyert, a Jobbik a második a témában.

Érdekes megközelítést választott az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű csoport, amely kilenc szempontból álló szisztéma alapján értékelte a nyilvánosan elérhető választási programok milyen módon nyúlnának az egészségügyi rendszer rendbetételéhez - írja a Magyar Nemzet.

Az elemzők felhasználói oldalról közelítették meg a programokat: a jól hangzó szlogenek vagy a kormánypárt korholása náluk nem értek sokat, inkább a koherens, konkrét javaslatokat is hordozó és megvalósítható program kapott magasabb pontot.

A végleges értékelés nemcsak az összpontszám alapján történt, hanem a programok reális megvalósításának esélye, illetve a programokban az egyes elemek hangsúlyos, szakmai és logikus tárgyalása is hozzájárult a végleges rangsor kialakításához.

A lapunkhoz eljuttatott osztályzatok alapján egyik párt sem kapott jelest, de van két jó program a gyengébbek mellett. Az 1001 orvos csoport szakemberei kiemelték azt is, hogy 2018-ban az egészségügy hétköznapi korrupciója, a hálapénz rendszere több programban fel sem merült megoldandó feladatként.

Momentum (55 pont) 

Mint írják: ez a párt osztotta meg legbővebben elképzeléseit a nyilvánossággal, övék az egyetlen program, amely valóban átfogó reformot vázol fel: belemenne orvosbárók és gazdasági körök sérelmét eredményező átalakításokba. Náluk jelenik meg leghitelesebben a minőségkontroll és az állampolgárok érdekeinek képviselete. Az 1001 orvos hálapénz nélkül fő kritikája a finanszírozási háttér gyengébb kidolgozottsága.

Jobbik (45 pont)

Kitér az összes fontos területre, koherens elképzelést mutat be, ugyanakkor gyengesége, hogy a lényegi strukturális változások konkrétumait kerüli. Erőssége, hogy a programon érződik, a párt merített a „valódi” betegek és egészségügyi dolgozók tapasztalataiból és véleményéből.

LMP (31 pont)

A legtöbb kritikus területet érinti, de felületes, a probléma megállapításán túl érdemi javaslatot sokszor nem tud felmutatni. A transzparencia és minőségkontroll az erőssége, a betegutak szervezése a gyengébb része az elképzelésnek – vélik az orvosok.

DK (32 pont)


Kifejezetten koherens finanszírozási elképzelést és struktúrát dolgozott ki, programja egészségügyi közgazdasági szemléletű. Ez a legnagyobb kritikája is, mert piaci eszközöknek veti alá a szakmai kérdéseket, illetve égető problémákat teljesen negligál, mintha gyakorló orvost nem kérdeztek volna meg a valóságról. Ez az egyik program, amiben a hálapénzt még csak említés szintjén sem találni.

MSZP (20 pont), Együtt (31 pont)

Az MSZP-nek (20 pont) és az Együttnek (31 pont) van koherens egészségügyi háttérprogramja.  Ezek a Jobbikéval lennének egy szinten, de valamiért e pártok a nyilvánosságot nem tájékoztatják az elképzeléseikről. Például az MSZP hivatalos választási programjában csak másfél oldal szerepel az egészségügyről, jelentős része a jelenlegi helyzet bemutatásával foglalkozik.

Fidesz (0 pont)

Mint írják: az objektív felmérések és a mindennapi tapasztalat is arról tanúskodik, hogy Magyarország egészségügyi rendszere, annak teljesítménye az Európai Unió sereghajtója lett. A kormánypárt mégsem tartotta fontosnak, hogy egészségügyi programot adjon választóinak – emlékeztetnek az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport tagjai.