Hiszek egy hazában, ahol a bátorság nagyobb erény, mint a szolgalelkűség. Ahol a nemzetünkhöz vagyunk hűségesek, nem a kormányunkhoz. Ahol a törvényt szigorúbban kérik számon a hatalmasokon, mint a kicsiken, és nem fordítva.
Ahol a polgárok vesznek elégtételt a hatalmon, ha rászolgált, és nem a hatalom a polgárokon.
Ahol a hatalom megnyugtat, ha megijedek tőle, és nem tetűnek, meg féregnek nevez.
Hiszek egy hazában, amely tizenötmillió magyaré, és nem néhány tucat családé.
Amely a a gyengék mellé áll az erősebbekkel szemben, és nem az erősebbeket teszi még erősebbé, a gyengéket még gyengébbekké.
Ahol senki sem éli át gyomorgörccsel a hónap végét, és senkit sem aláznak meg éhbérrel a hónap elején. Ahol senkit sem zsákmányolnak ki munkaidőben, és senkit sem fenyegetnek munkaidőn kívül. Ahol a szegénység változtatható állapot, és nem egy életre szóló végzet.
Ahonnan tényleg kalandvágyból megy el, aki útra kel, és amely kenyérrel és emberhez méltó élettel várja vissza idegenbe szakadt gyermekeit.
Ahol a nagymamák és nagypapák nem Sype-on látják az unokáikat. Ahol a magányos idősek nem könnyes szemmel fekszenek le aludni, és nem kell rettegniük, hogy a sötétség leple alatt ki töri rájuk az ajtót. Ahol a fiatal srác, aki éjjel bemászik a kerítésükön nem herbál, meg kristály függő nyomorult lesz, hanem szakmunkás, gazdálkodó, vagy akár mérnők is.
Hiszek egy hazában, amely nem csak a hívatlan idegeneket tartja kívül, de a sajátjainak a kezét se engedi el. Ahol az emberek nem félnek jobban bemenni a lerongyolódott kórházakba, mint otthon maradni betegen. Ahol az orvosok a lázlap mellett nem böngészgetnek külföldi állásajánlatokat, a nővérek pedig nem rohannak másod-, meg harmadállásba, hogy ki tudják fizetni a számláikat.
Ahol a tanároknak életpályájuk is van, nem csak életpályamodelljük, a gyerekekből pedig büszke magyarokat és sikeres embereket nevelnek, nem szorongó, lehajtott fejű zselléreket.
Ahol "munkaalapú társadalomnak" hazudva nem egy országnyi összeszerelő csarnok épül egy nemzetnyi bérrabszolgának. Ahol a közmunkás nem cseléd, hanem munkavállaló, ahol a polgármester a közösségének első szolgája, és nem rettegett kényura.
Hiszek egy hazában, amelyet szerethetünk és megvédhetünk úgy, hogy közben nem kell gyűlölnünk másokat.
Amely nem másolja szolgaian sem a nyugat, sem a kelet mintáit, de nem köpköd sem nyugatra, sem keletre. Amely nem távoli nagyvárosokat akar megállítani, hanem népének elvándorlását.
Amelyben egy értelmesen vitatkozó nemzet él, és nem acsarkodó szekták.
Hiszek egy hazában, amelyet nem a fortélyos félelem igazgat, hanem a remény. Ahol az emberek nem a Vezérben hisznek, hanem a Teremtőben.
Ahol a jelenben a jövő küzdelmeire készülünk és nem a múlt harcait vívjuk újra, meg újra.
Hiszek egy hazában, amely szabad. Szabad a gyanakvástól és gyűlölettől, szabad a rettegéstől és paranoiától, szabad a nyomortól és tudatlanságtól.
Ahol a magyarok büszkék a múltjukra, de büszkék a jelenükre, tisztelik őseiket, de gondolnak utódaikra is, és bíznak önmagukban, de bíznak egymásban is.
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában. És hiszek benned, aki olvasod ezt az írást. Hiszem, hogy együtt elkezdjük felépíteni ezt a hazát, és tanúi leszünk a feltámadásának is. Ha ma mindannyian elmegyünk, és eltakarítjuk a közös jövő útján éktelenkedő hatalmas, narancsszínű torlaszt, már holnap belevághatunk a munkába. Én már alig várom.