Nem volt Hódmezővásárhely-effektus

Ki kell mondani: megbukott a taktikai szavazás.

Bár számos közvélemény-kutató, önjelölt vagy hivatásos politológus buzdított a Hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás után az úgynevezett taktikai szavazásra, az országosan nem vagy csak alig működött. Legalábbis ez derül ki abból az összesítésből, ami az éppen működő valasztas.hu oldalon olvasható.

Az egyértelmű volt, hogy a Fidesz hívei behúzzák az ikszet saját egyéni jelöltjükre is, utóbbiakra leadott összes szavazat még 1 százalékkal meg is haladja a listára leadott szavazatok számát: a fideszes egyéni jelöltek szavazatainak száma több mint 26 ezerrel több, mint a kormánypárti lista voksainak száma. (A levélszavazatokat az összehasonlíthatóság érdekében – mivel ők egyéni jelöltekre nem ikszelhettek – levontuk az összes listás szavazatból.)

Az átszavazások még valamennyire a Jobbiknak segítgettek (volna), jelöltjeik összesen 1 millió 193 ezer szavazatot kaptak, míg listájuk csak 1 millió 28 ezret. A 165 ezres különbség 16 százalékos többletet eredményezett.

Az MSZP–Párbeszéd közös lista 651 ezer szavazatától az egyéni jelöltjeikre leadott szavazatok 62 ezerrel maradnak el, ez 9,5 százalék mínuszt jelent. Gyurcsányék 294 ezer listás szavazatát majdnem 12 százalékkal haladja meg a DK-s jelöltekre leadott voksok száma, ez majdnem plusz 35 ezres különbség. Az LMP listán több mint 365 ezer szavazatot kapott, egyéni aspiránsaik viszont csak 288 ezret, a 76 ezres elmaradás 21 százalékkal kevesebb. Számottevő a különbség a Momentum (mínusz 83 ezer) és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (mínusz 52 ezer) esetében. Az Együtt esetében az egyéni jelöltekre leadott szavazatok 22 ezres többlete gyakorlatilag megegyezik a Németh Szilárdot ismét legyőző Szabó Szabolcs szavazatainak számával.

A taktikai szavazás tehát mindössze 164 ezer voksot érintett, a baloldali pártok (MSZP–Párbeszéd, LMP, DK, Momentum, Együtt) ennyivel kevesebbet kaptak egyéni jelöltjeikre, míg a Jobbik jelöltjei összesen épp ennyivel több voksot szereztek a párt listájánál.

 

Egyéni szavazatok száma

Listás szavazatok száma

(levélszavazatok nélkül)

Abszolút különbség

Eltérés

Fidesz

2 532 989   

2 506 351   

26 638   

1,06%

Jobbik

1 192 996   

1 028 130   

164 866   

16,04%

MSZP-P

589 537   

651 404   

-61 867   

-9,50%

DK

329 019   

294 351   

34 668   

11,78%

LMP

288 569   

365 017   

-76 448   

-20,94%

Momentum

66 751    

149 688   

-82 937   

-55,41%

Együtt

55 738   

33 717   

22 021   

65,31%

Ellenzék összesen

 

303   

 

Baloldal összesen

 

-164 563