Az Együttnek sem sikerült úgy a vasárnapi választás, ahogy azt eltervezték

Vissza kell fizetniük a majdnem 200 milliós támogatást.

Az Együtt viszont, a kamupártoktól eltérően valóban kampányolt és nem csak a támogatásként kapott pénzt költötte el, de még 25 milliós bankhitelt is vettek föl hozzá.

A törvény szerint az ötfős elnökségnek 190 millió forintnyi támogatást kellene visszafizetnie az államnak.

“Ez majdnem kétszáz millió forint, ennyi pénze ötünknek sincs összesen”

– mondta a Zoom.hu-nak Juhász Péter lemondott pártelnök, aki úgy magyarázta az eljárást, hogy mind az ötükkel szemben a teljes összegre megindítják a végrehajtást, és ha egyiküknél a rá eső 40 milliónál nagyobb értékű vagyont hajtanának be, akkor ő a polgári perben követelhetne “hozzájárulást” a többiektől.

“Mivel az összvagyonunk nincs ennyi, nemcsak a házunkat, lakásunkat veszítjük el, hanem a maradékot adók módjára behajthatják rajtunk, így a fizetésünkből vonogatják még 20-30 évig"

- tette hozzá Juhász, aki 6-12 mandátummal számolt a végül elért egy helyett, amit Szabó Szabolcs szerzett meg Csepelen.

Juhász mellett teljes vagyonával felel a visszafizetendő összegért Szigetvári Viktor, Hajdu Nóra, Szabó Szabolcs és Pataki Márton.

Szigetvári Viktor kiszáll a politikából

A választók 0,65 százaléka szavazott az Együttre, a párt elnöksége vasárnap éjszaka lemondott.Szigetvári hétfőn az ATV-ben már arról beszélt, hogy ő 15-16 év után befejezi a politizálást, visszatér a civil pályára.(fotó: Bruzák Noémi/MTI)