Tesznek egy próbát: kizárnák a Fideszt a Néppártból

Ha tiszteletben tartják az értékeiket.

Pascal Arimont, a belgiumi német ajkú közösség Keresztényszociális Pártjának (CSP) elnöke a Fidesz kizárását fogja kezdeményezni az Európai Néppártból. Szerinte erre azért van szükség, mert Orbán Viktor kormányfő számos alkalommal túllépte a határt - írta az Eurologus.

A belga politikus azonban azt is hozzátette, hogy szerinte a Fidesz kizárására nagyon kevés esély van. Pedig szerinte „hogyha tiszteletben akarjuk tartani a saját értékeinket, akkor ki kell zárni a pártból a Fideszt".

Érdekes ugyanakkor, hogy van olyan narratíva is, miszerint azért kellene benntartani Orbánt a Néppártban, mert így legalább van rajta valamiféle kontroll.

Jellemző az a megállapítása is, hogy a Fidesz-EP frakció a valóságban igazi Európa-párti.

„Hozzá kell tennem, hogy a tizenkét fideszes képviselő, akik a frakciónk tagjai, egyáltalán nem úgy és nem arról beszélnek, amiről Orbán Viktor Magyarországon”

- fogalmazott.

Emlékezetes, hogy miközben itthon riogatott a Fidesz bevándorlókkal, márciusban mégis simán megszavazták az EP-ben a letelepedésüket támogató költségvetést.