„Segítsen má’, nem találom a Fideszt!”

Csepelen is határon túli voksturistákkal próbálta bebiztosítani magát a Fidesz - írja a Hvg.hu.

A csepeli szavazókörök delegáltjainak tucatjai számoltak be a hvg.hu-nak turistaként viselkedő, magyarul sok esetben nem is tudó, tolmácsra szoruló szavazókról. Mint ismert: még így sem győzött Németh Szilárd.

„Segítsen má’, nem találom a Fideszt!” – dugta ki a fejét a szavazófülkéből vasárnap - nem kis derültséget aratva az épp ott tartózkodók körében - egy ízes magyarsággal beszélő idősebb nő a legnagyobb csepeli lakótelep egyik szavazókörében. A nőnek a hvg.hu-hoz eljutott beszámolók szerint a helyi szavazó szavazatszámláló bizottság (szszb) kormánypárti delegáltja segített, hogy megtalálja, amit keresett. 

A portál szerint a nő egyike volt annak a több száz, határon túli születésű, de csepeli bejelentett lakcímmel rendelkező választónak, akik vasárnap Budapest 17-es egyéni választókerületében adták le voksukat. 

A határon túli magyaroknak adott kettős állampolgárság – és a vele járó választójog – 2010 májusi elfogadása óta alapvetően persze semmi különös nincsen abban, ha egy Erdélyben, Kárpátalján vagy Felvidéken született magyar az anyaországba áttelepülve itteni lakóhelyet létesít, magyar lakcímkártyát és igazolványokat szerez, majd alkotmányos jogával élve részt vesz a választáson. Csakhogy a vasárnap feltűnő arányban megjelent határon túliak esetében a portál szerint nincsen szó helyben lakásról: bár valóban létesítettek egy XXI. kerületi lakcímet, ami a határon túl maradt társaikkal szemben arra is feljogosítja őket, hogy a listás szavazat mellett egyéni képviselőre is voksoljanak, valójában azonban nem élnek itt, csak a választás idejére, szavazni érkeztek Magyarországra.

Nem férnek fel a hévre

A hvg.hu-nak több olvasója is arról számolt be, hogy hogy nem férnek fel a csepeli hévre, és a végállomásáról induló buszokra, mert dugig vannak a magyart törve vagy nem is beszélő, hátizsákos-bőröndös fiatalokkal. Hasonló „bejelentést” kaptak arról is, hogy a Csepel központi helyének számító Szent Imre téren is nagy számban ténferegnek oroszul vagy hasonló nyelven beszélő hátizsákosok.

Arról portálunk és számos alkalommal beszámolt, hogy a keleti határ közelében több ezer ukrán-magyar, jellemzően magyarul sem tudó "állampolgárt" telepítettek be, de hasonló esetekről a déli határ mentén is tudunk.

Gigantikus választási csalás készül: disznóólba, lakhatatlan házakba jelentik be százával a szavazókat

Szávay István csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: úgy tudja, Pintér Sándor belügyminiszter a választások idejére mind az ukrán, mind a szerb határon lazább ellenőrzést rendelt el, és más vasárnapokon egyébként nem működő átkelőket nyittat meg. A politikus szerint az intézkedés célja egyértelműen az, hogy megkönnyítse a szavazást azoknak a kettős állampolgároknak, akik valójában nem élnek Magyarországon, csak egy fiktív bejelentett lakcímük van.

A csepeli szál valóságalapját növeli, hogy Borbély Lénárd, a kerület fideszes polgármestere vasárnap közzétett egy videót, amelyen a Fidesz csepeli jelöltje, Németh Szilárd határon túlról – Székelyudvarhelyről, Nagyszalontáról és egyéb településekről - érkezett "csapataik" vezetőit mutatja be büszkén Orbán Viktornak.

A portál szerint egyértelműen az rajzolódott ki Csepelen, hogy meglepő arányban jelentek meg az urnáknál vasárnap erdélyi születésű szavazók, illetve olyanok, akik bár szintén rendelkeztek a szavazókörük területére szóló lakcímkártyával, a magyar nyelvet még olyan szinten sem beszélték, hogy megértsék, milyen dokumentumokat kér vagy milyen kommentárokat fűz a szavazólap átadásához a szavazóköri delegált.

Ez utóbbi, magyarul nem tudó szavazók a beszámolók szerint mindenütt kísérőkkel – egy delegált megfogalmazása szerint „privát idegenvezetőkkel” - jöttek, akik fordítottak nekik, sőt, egyes esetekben a fülkékbe is bementek velük.

A másik, magyarul beszélő, határon túli csoport tagjaira pedig általában ízes beszédük hívta fel a figyelmet, még azelőtt, hogy az igazolványaikból kiderült volna, hogy nem a fővárosba költözött vidékiek, hanem Erdélyben születtek.

Több szavazókörben csak a külsőségekből tudtak ítélni a szavazatszámláló bizottság tagjai, mert a bizottság – önkormányzat által delegált – elnöke vagy a kormánypárti delegáltak senki mást nem engedtek sem a névjegyzék, sem az okmányok ellenőrzéséhez.

A vicces külső jelek között említették viszont többen, hogy az említett szavazói csoport tagjai „turistásan” is viselkedtek, többükön lógott például hátizsák vagy fényképezőgép, sőt akadtak, akik „Milyen szép!”- felkiáltással már a szavazókörnek helyt adó – valóban patinás – iskolaépületet is lelkesen fényképezték.

Egy kis párt – szintén anonimitását kérő – aktivistájával konkrét atrocitás is előfordult, amikor egy szavazókörtől elhajtó, román rendszámú autónak kíváncsiságból nyomába eredt, megfenyegették, hogy „kopjon le”, különben bántódása esik.