Sallai bemosott Hadházy Ákosnak

Ütős kilépő.

Az LMP társelnöke az Indexnek azt mondta:

éppen ő beszélt, amikor Sallai hirtelen neki rontott, meg akarta ütni, de többen lefogták, ám még így is sikerült a székével együtt fellöknie Hadházyt. A 444.hu úgy tudja, hogy Hadházy a radiátornak esett, beverte a fejet, elájult. Mentőt kellett hozzá hívni, 5 percig eszméletlen állapotban volt.

Hadházy Facebook-oldalán is beszámolt az incidensről:

Az ökopárt éppen Kassai Dániel LMP-s képviselőjelölt fegyelmi tárgyalását tartotta, aki a párt beleegyezése nélkül lépett vissza a szocialista Kunhalmi Ágnes javára a Budapest 18. számú választókerületben, amit végül kizárással jutalmaztak.

A pártban lévő komoly feszültségekről a napokban több cikk is született: Hadházy Ákosra állítólag azért neheztelnek, mert a szervezet felhatalmazása nélkül kezdett egyezkedni a szocialistákkal visszalépésekről, míg Sallairól azt állította, hogy milliós perekkel fenyegette meg azokat a párttagokat, akik visszalépnek az esélyesebb ellenzékiek javára.