Videópremier: Ki van otthon? – Zenekarok összefogása egy közös dalban és Kárpát-medencei turnéban

„Mi vagyunk otthon, bár megfakult a hon.”

 Dr. Varga Tibor:

 A dalszöveg a világ lelkiismeretéhez szól. Itt egy szétszakított, darabokra szedett ország szárad másoknak szívére. Királyság volt, mely Isten lelkében lakott. Köztársaság lett, mely dühében minden hősi múltat elhagyott. Ám mégis itt vagyunk, hiszen az ősök lelke bennünk öröklődik. Ez a három zenekar ezt tudja és akarja. Ellentétben az alternatív semmilyenséggel és az öregapó, általában lankadt rockzenével. Ez a győztes jövő. Legyünk konok magyarok! Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!

 Ézsiás Péter:

 A Historica zenekar megalakulása óta hasonló gondolatok mentén munkálkodik. Dalaink jelentős része szól az ezredéves történelmünkről, hazaszeretetről, arról, hogy itt vagyunk otthon. Amikor megkeresett dr. Varga Tibor barátom, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy turnét így hárman (VálaszÚt, Kerecsen, Historica), rögtön igent mondtam. Mind a két másik zenekarral több közös koncerten vagyunk túl, ismertük egymást már régebben, miért ne próbálhatnánk meg egymást erősítve eljuttatni ezeket a gondolatokat minél több helyre. Ebben a nem csak földrajzi értelemben, hanem lelkileg is darabokra szaggatott országban szerintem nagyon fontos azt mutatni az embereknek, hogy vannak, akik képesek összefogni és együtt megvalósítani dolgokat. Lehetnénk egymás konkurenciái is. Csinálni kell, mert ezt diktálja a lelkiismeretünk, csinálni, mert mi így tudunk tenni valamit a közösségünkért. Nem utolsó sorban, mi vagyunk otthon!

 Varga Zsolt:

 Több ezer esztendeje Európa közepén. Ahogyan Szent László idején, úgy most is kapjuk az „áldást” jobbról, balról. Az elmúlt évszázadban két világégésbe rángattak bele bennünket, majd tettek meg szinte kizárólagos bűnbakká. Ma délről és keletről áraszt el bennünket Ázsia és Afrika legalja, miképp az történt ötszáz évvel ezelőtt, eközben „Európa” a maradék életösztönét számolja fel. Mégis, vagy éppen ezért, a kontinens magjában az ezeréves királyság politikai térképe kezd egyre inkább kirajzolódni. Úgy látszik, mi vagyunk – mi maradunk – Európa.
Három rockzenekar ad koncerteket Kárpát-medence szerte: a Historica, a VálaszÚt és a Kerecsen. Hisszük és valljuk, hogy „Egyszer eljön majd az a pillanat...”, csak „Bátorság, bátorság!” Hogy „mit szól ehhez Brüsszel?”

 Szebelédi Zsolt:

 A Ki van otthon? Varga Tibor barátom ötlete volt. A cím először három egyívású zenekar, a Historica, a Kerecsen, és a VálaszÚt közös turnéjának elnevezése, később Tibor tollából egy csodálatos vers, majd a versből általam a dal. Ahogy a klipben is látható, mindenki érkezik valahonnan. Valaki a Felvidékről, az Anyaországból vagy éppen Kárpátaljáról. Aztán megérkezünk a stúdióba és alkotunk valami közöset. Számomra az összetartozást és az összefogást jelképezi a Ki van otthon?, mert „bár megfakult a hon", mi vagyunk otthon!
A következő turnéállomáson, a debreceni Kaptárban már élőben is játsszuk az új dalt.

 

Ki van otthon? turné következő állomásai:
április 20. Debrecen - Kaptár
április 28. Dunaszerdahely - Soul Hunter Music Club
június 8. Budapest - Backstage Pub

További dátumok hamarosan.