A nyomozás „érdekében” nem hozzák nyilvánosságra az OLAF-jelentést

Így működik ez.

Korábban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság indított vizsgálatot Tényi István Elios-ügyben tett bejelentését követően.

Az eljárásban a legfőbb ügyész, Polt Péter arról adott tájékoztatást, hogy az OLAF főigazgatója 2017. december 22-én tett javaslatot arra, hogy Magyarország Ügyészsége költségvetési csalás miatt indítson eljárást a (korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozó) Elios Zrt. által megvalósított, az Európai Kohéziós Alapból támogatott magyarországi közvilágítási projekt miatt.

Az OLAF vizsgálata 35 közvilágítási projektre vonatkozott, a szervezet főigazgatója 17 esetben tett ajánlást büntetőeljárás megindítására. A Pest Megyei Főügyészség 2018. január 22-én indította el a nyomozást.

Az ügyészség kezelésében lévő ajánlás a büntetőeljárásban feljelentésnek minősül, így Péterfalvi szerint annak megismerésére a vonatkozó jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni. Ezért nincs arra felhatalmazást, hogy a nyomozás iratait vagy annak meghatározott részét közérdekből lehessen megismerni, mint ahogyan arra sincs jogi lehetőség, hogy annak másolatait kiadják.