Beperelte a hódmezővásárhelyi kórház Márki-Zay Pétert

"Az egészségügyben és a kórházban nincs helye a politizálásnak."

A 24.hu szerint a két tisztviselő közös közleményben jelezte, hogy nem vesznek részt a beszélgetésen, mivel szerintük

a fórum az intézmény ellen irányuló polgármesteri gyűlöletkampány folytatása, ami miatt a kórház be is pereli Márki-Zayt.

"A kórház orvosai, ápolói, szakdolgozói továbbra is a tudásuk legjavát nyújtva mindent megtesznek a betegekért. Folyamatosan tartanak lakossági konzultációkat és fórumokat, ahol lehetőség nyílik minden kérdés megbeszélésére. Az intézmény munkatársai mindig is a vásárhelyi és a térségben élő emberekért dolgoztak, akik előtt a főigazgató ajtaja folyamatosan nyitva áll"

- áll a kiadott közleményben.

Hozzátették: szerintük az egészségügyben és a kórházban nincs helye a politizálásnak (elég vicces, illetve nehezen értelmezhető kijelentés egy olyan közéleti klímában, ahol a kormány a választások előtt arra kötelezte a kórházigazgatókat, hogy izzadjanak ki magukból az intézményükről szóló pozitív híreket; illetve ott, ahol a kormányzat a választások után pénzt követel vissza az egészségügyi intézményektől... - a szerk.), az egyéni politikai ambíciókat és célokat sem a kórház, sem az ÁEEK nem támogatja.

Arra is felszólították a városvezetőt, hogy nyilvános bocsánatkéréssel kövesse meg az intézmény csaknem 570 dolgozóját, akiket szerintük megsértett.

"Márki-Zay Péter "alaptalan hangulatkeltése" továbbra is kockáztatja a páciens és orvos közötti bizalmi viszonyt, amely a biztonságos betegellátás alapját jelenti"

- fogalmaznak.