Félmillió igazolt sportoló? Kamu számokkal próbálta igazolni a kormány az elköltött százmilliárdokat

Dehogy annyi.

Az Index részletesen megvizsgálta az adatokat, és kiderült: a kormány állítása legalábbis csúsztatás.

2017 októberében Szabó Tünde államtitkár jelentette be büszkén, hogy az igazolt sportolók száma átlépte a félmilliót. Ez a szám azonban a 2013 óta regisztrált összes sportolót jelenti az Országos Sportegészségügyi Intézet tájékoztatása szerint. 2017-ben viszont csak 394 ezer sportorvosi engedélyt adtak ki, így legfeljebb ennyi lehet az igazolt sportolók száma.

A növekedés jelentős részét így is a labdarúgás adja, ahol már 2016-ra 350 ezres létszámot tűzött ki célul a kormány, ebből végül 2017-re lett 250 ezer - úgy, hogy a sportágra összesen 522 milliárd forintnyi tao-támogatás jutott. Ráadásul ez az adat is csalóka: a hivatkozott adat az MLSZ statisztikájából származik, ám eszerint az igazolt labdarúgók száma 167 ezer, a maradékot a "Bozsik intézményi regisztráltak" adják: ebbe a kategóriába azok a 4-14 éves gyerekek tartoznak, akik az oktatási intézményeknek szervezett Bozsik-programban vesznek részt. Nógrád megyében például a 9-10 éves fiúk számához képest 43% az egyesületi és intézményi programban regisztráltak száma.

Érdekes a növekedés a röplabdánál is: 2017 augusztusáról októberére 25 százalékkal nőtt az igazolt játékosok száma, míg a versenyengedélyes röplabdázók száma megduplázódott. Ekkor adhatták be a klubok az első tao-pályázatokat, melyeken annál jobban jártak, minél több játékost írtak a pályázati anyagba.

A teljes cikk itt olvasható.