Az Amnesty International Brüsszelben állt ki a magyarországi civilek mellett

A szervezet az Európai Parlament előtt tüntetett.

Az uniós parlament épülete előtti tér közepén néhány tucatnyian demonstráltak táblákkal és lufikkal.

Iverna McGowan, az AI európai intézményekhez delegált irodájának igazgatója a szervezet nevében

szeretetéről és szolidaritásáról biztosította a magyar népet, s különösen azokat, akik a szabadságért, az igazságért és a marginalizált csoportok jogaiért harcolnak.

McGowan az MTI-nek adott rövid nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki a Stop Soros törvénytervezettel kapcsolatban, mivel az szerinte "gyakorlatilag a bezárását vonná maga után az olyan szervezeteknek, amelyek az emberek jogait és szabadságát védik, mint a Magyar Helsinki Bizottság vagy az Amnesty International".

Az igazgató cselekvésre szólította fel a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppártot (EPP), kiemelve, hogy a szabad és virágzó civil társadalom megléténél meg kell húzni a "vörös vonalat", ugyanis mindössze néhány hét múlva olyan helyzet állhat elő, hogy egy uniós tagállamban nem működhetnek tovább bizonyos NGO-k.

Hozzátette, a kormányoknak elszámoltathatónak kell lenniük, működnie kell a fékek és ellensúlyok rendszerének, biztosítaniuk kell minden állampolgár jólétét és jogait.

"Nagyon világos, hogy nő a nyomás az EPP-n, számos tag már eddig is egyértelműen kifejezésre juttatta az aggodalmait"

- húzta alá McGowan, felelősségvállalásra szólítva fel az Európai Néppártot.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ennek kapcsán annyit mondott az MTI-nek, hogy Soros (igaz, kicsit hosszabban, de mi már megint úgy gondoltuk, hogy leveszünk némi terhet az internet válláról, és a sallangmentes verziót közöljük - a szerk.).

Brüsszelben keményen nekimentek a magyar kormánynak

Az ülésen több képviselő is élesen bírálta a magyarországi helyzetet. Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő a tervezetet bemutatva hangsúlyozta: mindenekelőtt azt vizsgálják, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, s ezt látva az EU-nak kötelessége cselekedni.Roberta Metsola néppárti árnyékelőadó egyebek mellett a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó magyar törvényről beszélt, mely szerinte aránytalanul súlyosan érinti az NGO-k működését és ellentétes az unió értékeivel.