Brüsszelben keményen nekimentek a magyar kormánynak

Egy különjelentés szerint Magyarországon fennáll az uniós értékek megsértésének kockázata.

Az ülésen több képviselő is élesen bírálta a magyarországi helyzetet. Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő a tervezetet bemutatva hangsúlyozta: mindenekelőtt azt vizsgálják, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, s ezt látva az EU-nak kötelessége cselekedni.

Roberta Metsola néppárti árnyékelőadó egyebek mellett a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó magyar törvényről beszélt, mely szerinte aránytalanul súlyosan érinti az NGO-k működését és ellentétes az unió értékeivel.

Szijjártó: minősített hazugságok gyűjteménye a tervezet

"Minősített hazugságok gyűjteményének" nevezte a Magyarországról szóló különjelentés tervezetét Szijjártó Péter az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén, és kijelentette, hogy annak összeállításakor nem vették figyelembe a tényeket és a valóságot.

Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a tervezet "egy koncepciós eljárás dokumentumának is elmenne".

Kijelentette: azért bírálják Magyarországot, mert az ország útjában áll "a szélsőséges bevándorláspárti terveknek".

A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által bemutatott tervezet szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítása.

Jobbik: a véleményszabadság korlátozását ért kritikákra Szijjártó nem adott választ

Az Európai Parlament illetékes szakbizottsága, megfelelve a plenáris ülés 2017. május 17-ei döntésének, elkészítette és megvitatta a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló jelentés tervezetét – közölte az Alfahírrel Balczó Zoltán, a Jobbik EP képviselője. Szerinte az előterjesztésben a már szinte „megszokott és szélsőségesen liberális” álláspontot tükröző hamis vádak mellett lényeges kérdésekben indokolt elvárások jelennek meg. „A jelentés erőteljes megfogalmazással bírálja a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását. Szijjártó Péter a konkrét kritikára választ nem adott, ehelyett a magyarországi médiaszabadságot példaként állította a többi uniós ország elé. A jelentés a médiát szabályozó és felügyelő szervezetek lényegi reformját és a hatalomkoncentráció csökkentését várja el annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a politikai semlegességet, a társadalmi szempontból jelentős politikai és egyéb csoportok tisztességes média megjelenését. A Jobbik véleménye szerint ennek hiánya tette hatásossá a kormánypártok megfélemlítő, ellenvéleményt elhallgató, hazug propagandáját, és biztosította a Fidesz választási győzelmét. Az újólag megerősített tanulság: szabad sajtó nélkül nincs szabad választás.”