Kirúgták a zaklatással vádolt Kerényit az Operettszínháztól

Megsértette munkáltatója jó hírnevét.

Súlyos zaklatási vádak miatt Kerényit már korábban felmentették, nyugdíjazását kérte, majd belső vizsgálat indult az ügyében, ennek ellenére is kapta fizetését, illetve a juttatásokat, így a színház szerint továbbra is be kellett volna tartania a rá vonatkozó szerződési feltételeket.

A belső vizsgálat nem tárt fel szexuális visszaéléseket. Korábban azonban Maros Ákos egykori táncos azt állította, Kerényi elverte egy törött vállfával, Czapáry Veronika írónő pedig arról számolt be, hogy ő tizenegy olyan emberről tud, aki azt állítja, Kerényi molesztálta őket, de név nélkül sem akartak beszélni történetükről.

Az elmúlt hetekben Kerényi több interjút (többek között az Indexnek) is adott, valamint közösségi oldalán is hosszú posztokban mondta el saját véleményét a körülötte kialakult helyzetről.