Váltott a Jobbik: a jövőben egy elnök és egy elnökhelyettes vezeti majd a pártot

Folytatás 2 hét múlva.

Személyi döntések ma nem születtek, a tisztújítás két hét múlva lesz.

A kongresszust követően Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója az alábbi közleményt adta ki:

"A mai napon a Jobbik országos kongresszusán a küldöttek több alapszabályt érintő kérdésben szavazhattak. A módosító indítványok közül jelentőségében kiemelkedett az elnök-elnökhelyettesi rendszer bevezetésének koncepciója, melyet a Jobbik országos elnöksége terjesztett be a kongresszus elé, és azt a küldöttek 82 százaléka támogatta.

A kongresszusi küldötteknek lehetőséget biztosított a Jobbik országos elnöksége, hogy véleményt mondjanak az elnök vétózási jogáról, amely szavazáson a jelenlévők több mint kétharmada amellett szavazott, hogy a mindenkori Jobbik elnöknek maradjon meg ez az alapszabályban rögzített joga."