7 ezer liter alkoholt és 105 tonna élelmiszert foglalt le eddig idén a NAV

Nyilatkozott a NAV vám- és jövedéki szóvivője.

Leopold Róbert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője a köztévében azt mondta, eddig ebben az évben 7 ezer liter alkoholt és 105 tonna élelmiszert foglaltak le, az áru mennyisége azonban évről évre változik.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a termékek bizonytalan eredetűek, nem tudni, hogy mivel kezelték őket. Az átcímkézéssel jellemzően a szavatossági idő lejártát akarják eltüntetni, ezért a komoly egészségkárosító hatásuk lehet.

Elmondta még, hogy az OPSON nevű nemzetközi akcióban világszerte 65 ország vett részt, a razziát az Europol kontrollálja az unión belül, Magyarországon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a hamisítás elleni szervezet is közre működik.