Kis híján elpusztult a forró autóban hagyott kutya, a Hortobágyi Madárkórház munkatársai mentették meg

Stabilizálták az állapotát, de maradandó károsodásokat szenvedhetett.

"Figyelem, ne hagyjunk élő állatot őrizetlenül autóba zárva!

Tegnap délután megrázó esettel szembesültünk. Látogatóinktól értesültünk róla, hogy a vásártér melletti parkolóban egy kutya szenved a hőségtől egy, a napon felforrósodott autóban. Kollégánk azonnal a helyszínre sietett, ahol az autót már egy kisebb tömeg vette körül, valamint a vásártéren szolgáló rendőrök is épp megkezdték az intézkedést. Az autó, és egyben a kutyus gazdája nem tartózkodott a helyszínen, ezért mentés közben az állat érdekében szükség volt az autó ablakának betörésére is. Az állat eredetileg egy műanyag kutyaszállító ládában volt elhelyezve, amelyben vélhetőleg még melegebb lehetett a levegő. Ebből ő maga tört ki, de az autóban sem jutott frissebb levegőhöz. Több mint másfél órája szenvedhetett, a hősokktól már összehányta az autó belsejét. Mikor rátaláltak, már csak magatehetetlenül feküdt, valószínűleg perceken belül el is pusztult volna. 

Az ablak betörése után a hortobágyi Madárkórház műtőjébe hoztuk, majd megkezdtük kezelését. Először vizes lepedőkkel hűtöttük, közben infúzióra kötöttük. Állapota aggasztóan válságos volt. A hősokktól elvesztette az eszméletét, nem reagált semmilyen ingerre. Pár pillanatra a légzése is megállt, pupillái kitágultak… Azt hittük, elveszítettük… Majd újra vett levegőt… Fellélegeztünk… Mintegy két óra hossza után elkezdett pislogni, de még mindig nem tudott megmozdulni. A sokktól agyi károsodásokat is szenvedett, hőháztartása felborult. Testhőmérséklete folyamatosan ingadozott: hol a kritikus alá-, hol fölé ment. Belszerveit szintén megviselte a meleg és az oxigénhiány. Estére sikerült megemelnie a fejét, de sajnos csak arra az időre, míg hányt… Sajnos véreset, amitől most súlyos vérszegénységgel is küzd.

Éjjelre stabilizálódott csak az állapota. Akkorra már 1-2 másodpercig segítséggel ugyan, de fel tudott ülni. Reggelre pedig testhőmérsékletének ingadozása is megszűnt. Még nincs az optimális szinten, de legalább stabil. Most az egyik kórtermünkben pihen, közben gyógyszeres kezelése folyamatos. Reméljük, hogy a nehezén már túl vagyunk, de biztosra még semmit sem vehetünk…:( Egyenlőre nem tudjuk, milyen maradandó agyi károsodásokat szenvedett még. Elképzelhető, hogy soha nem lesz olyan, mint régen…:( Ilyen esetekben rengeteg, további szövődménnyel számolhatunk még…

A rendőrök közben megkeresték a tulajdonost, és megtették az első lépéseket arra vonatkozóan, hogy ne maradjon az ügy jogi következmények nélkül. Kérésükre egyenlőre nem adhatunk bővebb tájékoztatást részletekről, kizárólag a kutyus fizikai állapotára vonatkozóan."