Már tesztelik a vendéglősök a „balatoni” halat

Magyaros megoldás – már csak a Balatoni Szövetség „harcol”?

Már tesztelik a „balatoni” halat a tóparti vendéglősök – értesült az Alfahír. Újra asztalra kerülhet idén nyáron a balatoni hal – még ha az halastavi is...

Tógazdasági mintapéldányokat kaptak tesztelésre a balatoni vendéglősök a tó vízgyűjtő területéről és az egyik déli parti éttermes szerint jók a tapasztalataik; jó minőségű, tiszta ízű a leendő „új balatoni” hal.

Ahogyan azt korábban megírtuk, hamarosan balatoni halnak lehet nevezni a tó vízgyűjtőjéről, a terület halastavaiból származó fogassüllőt és pontyot. Így kerül vissza a „balatoni hal” a tóparti vendéglők és halsütödék kínálatába, a halászat 2013. decemberi betiltása, négy nyár eltelte után. Az agrártárca ugyanis uniós földrajzi árujelző oltalmat kért a balatoni halra. Sajtóhírek szerint az oltalom a Balatonban élő, vagy a Balaton vízgyűjtő területén szaporított és nevelt, élő, hűtött, illetve fagyasztott formában kereskedelmi forgalomba hozott fogassüllőre és pontyra vonatkozna. A Balatoni Hal Konzorcium által benyújtott kérelem alapján Balatoni hal névvel – étkezési célra – csak a 0,5 kilogrammnál nagyobb fogassüllőket, illetve a 1,5 kilogrammnál nagyobb pontyokat lehetne forgalmazni.

Számos vendéglátós és turisztikai szakember nyilatkozott úgy az elmúlt négy évben: amikor amúgy a helyi ízek, helyi termékek népszerűsítésének a fontosságáról beszélnek lépten-nyomon, nonszensz, hogy a Balatonnál nem lehet a Balatonból kifogott halat fogyasztani az éttermekben és halsütödékben, hanem csak halastóban neveltet, vagy kazah keszeget, no és természetesen hekket. A problémára a jelek szerint magyaros megoldás találtatott, a kezdetben még oly heves és harcos vendéglátósokat már „puhítják” és úgy tudjuk, küszöbön a végső egyezség köztük és a szaktárca (korábban földművelésügyi, mostantól agrár- és vidékfejlesztési minisztérium) illetékesei között – legalábbis egy meghatározó vendéglátós kör hajlik rá, hogy ha már balatoni hal nem lehet, legalább „balatoni” lehessen.

Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa márciusban adott interjút az akkor még létező Magyar Nemzetnek, s a balatoni hallal kapcsolatos kérdésre azt mondta: „Javul a helyzet annak köszönhetően, hogy a Balaton vízgyűjtő területén elkezdték rendbe tenni a halastavakat”.

A Balatoni Szövetség azonban még „harcol”, a tóparti önkormányzatokat tömörítő szervezet kezdettől fogva szorgalmazza, hogy valamilyen ellenőrzött formában újra kerülhessen valódi balatoni hal a vendéglátóhelyek asztalára. Balassa Balázs, a szövetség elnöke egy minapi interjúban örömének adott hangot, hogy a következő időszakban újra találkozhatnak a vendégek igazi balatoni hallal is egyes tóparti egységekben. Balassa ugyanis úgy tudja: a február óta tartó balatoni vízeresztésnek köszönhetően működtethette a Sió-zsilipnél az angolnacsapdákat a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., s nem csak angolnát, hanem másfajta, a Balatonból „kiszökő” halakat is fogtak, melyeket értékesítettek a „legkorábban ébredő” éttermeknek.