Nem fogja kikiáltatni, miben mesterkedik a budapesti MSZP

Horváth Csaba még mindig 2014-et ír

Horváth Csabának úgy tűnik nem esett le, hogy egy ideje már nem 2014-et írunk, ahogy az sem, hogy az általa továbbra is erőltetett hülyeség többször bukott meg a gyakorlatban, mint ő maga politikai karrierje során, ami említésre méltó teljeítmény.

A Népszavának nyilatkozva ugyanis a következő tényt vázolta a fővárosi szocialisták örök Pattogija: Horváth a múlt héten ugyanis egyeztetésre hívta a Demokratikus Koalíciót, az LMP-t, a Párbeszédet, a Momentumot, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, valamint a Liberálisokat, hogy megállapodjanak egy esetleges fővárosi előválasztás feltételeiről.

Az apropó a józsefvárosi és a XV. kerületi időközi polgármester-választás lenne, melyekre azért lesz szükség, mert a fideszes kerületvezetők - Kocsis Máté és Hajdu László - inkább a Parlamentben vennék ki részüket az ország vagyonából országépítő munkából.

"Nem mondanám, hogy boldoggá tettem a pártokat az előválasztás ötletével, de a cél ettől függetlenül még ugyanaz: egy jelölt álljon majd a Fidesz indulójával szemben"

- nyilatkozta a lapnak Horváth, aki azért hangsúlyozta, hogy amennyiben a baloldali erők meg tudnak állapodni egy közös jelöltben, akkor nem lesz szükség a fideszes sajtónak az uborkaszezonban bizonyára remek témát szolgáltató házi versengésre.

Ha eddig nem öntöttük ölünkbe a kávét a röhögéstől, akkor kapaszkodjunk, mert a legjobb rész csak most következik:

az MSZP ugyanis már megint mindenkivel tárgyalna, csak a Jobbikkal nem.

Az indok? Horváth szerint Budapesten önállóan is győzni tud a baloldal.

Ízlelgessük ezt annak tükrében, hogy a baloldali pártoknak a budapesti körzetek elnyeréséhez kétségtelenül szükségük volt az ország második legerősebb pártjának szavazóira, valamint tegyük föl a kérdést:

mennyire üzeni ezeknek az embereknek ez a gesztus, hogy "köszi az egyéniket, meg minden, de amúgy le vagytok szarva"?

Illetve azt se felejtsük el, hogy épp a Horváth-félék és az ő holdudvarukhoz tartozók szokták a Jobbikot egyedüli felelősként megnevezni, amikor az új fideszes kétharmad okairól lamentálnak, mondván a legerősebb ellenzéki párt nem volt hajlandó visszalépni/koordinálni. Most is láthatjuk, hogy a másik részről mennyire konstruktív a hozzáállás...

De valószínűleg a teljes körű ellenzéki összefogás hívei is nagyra értékelik majd, hogy a Budapesten a szokásos "elvi megfontolások" mentén hagyják ki a fővárosban helyenként 10 százalék fölött is teljesítő politikai erőt, ami egy újabb komoly taktikai blamát borítékol.

A július 8-án esedékes időközik kapcsán ugyanis még a Népszava is figyelmeztet, hogy a korai időpont elsősorban a Fidesznek kedvezhet:

a parlamenti választások után gyakran azok is a győztesre szavaznak, akik korábban más pártot támogattak.

A szocik a deficitbe tehát nem csak a Jobbik, de akár saját szavazóik egy részét is nyugodtan belekalkulálhatják, amin ez a komikus töketlenkedés nem sokat fog javítani.