Nem értette meg az üzenetet a CSU? Elutasítják a kereszt kötelezővé tételét

Ez nem kampány.

A HírTV számolt be arról, hogy a németek kétharmada de még a német püspöki konferencia elnöke is elutasítja azt, hogy Bajorországban június 1-től minden kormányzati intézményben ki kell rakni a keresztet. A rendelet a bajor CSU-hoz köthető, ám az elemzők szerint ez csak kampányfogás az októberi tartományi választások előtt. Egy egyházi szimbólum kisajátítása törvény- és alkotmányellenes is lehet - fogalmaznak.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a németek kétharmada elutasítja, hogy kötelező legyen kirakni a keresztet. Még a magukat katolikusoknak és protestánsoknak vallók között is többen vannak azok, akik szerint a vallási hovatartozás magánügy, és a politika nem használhatja ki saját céljaira.

A hétvégén a német püspöki konferencia elnöke, a müncheni katedrális püspöke, Reinhard Marx is felszólalt a rendelet ellen. Egy, a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában azt mondta:

„ha valaki a keresztet csak kulturális szimbólumnak látja, akkor nem értette meg”.

A püspök hozzátette azt is, hogy veszélyesnek látja a döntést, mert ez csak a társadalom megosztását erősíti, és az egyház államtól való függetlenségét veszélyezteti.