50 éves nő verte meg a zárkatársát az egri börtönben, mert az összemorzsázta a padlót a karácsonyi sütivel

Ünnepi hangulat.

A vád szerint a vádlott – aki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt tölti jelenleg is a vele szemben korábban kiszabott börtönbüntetését – a múlt év decemberében a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben volt.

A vádlott december 25-én, dél körül végzett a zárka takarításával, ami aznap az ő feladata volt. Ezután kiment felseperni a folyosót is, ám mire visszatért, észlelte, hogy a helyiség néhány perccel korábban még tiszta padlója az asztal körül morzsás lett. Ennek oka az volt, hogy cellatársai a távolléte alatt felszeletelték az ünnepi süteményt, melynek kisebb darabjai a földre hullottak. A takarítást végző nő ezt emelt hangon szóvá tette a zárkafelelősnek, akivel már korábban sem volt felhőtlen a viszonya. A zárka rendjéért felelős fogvatartott azzal nyugtatta háborgó cellatársát, hogy a morzsákat nem neki kell majd feltakarítani, ám kettőjük között ennek ellenére nézeteltérés alakult ki a történtek miatt.

A vita során a zárkafelelős a vádlotthoz lépett azért, hogy kivegye a kezéből a partvist, amelyre az támaszkodott, de a nő ezt nem engedte, hanem maga elé kapta az eszközt, és annak nyelével a másik asszony irányába ütött. A zárkafelelősnek sikerült két kézzel ráfogni a farúdra, amivel kivédte ugyan az ütést, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy ellenfele a hajába markolva a földre rántsa őt. A vádlott ezután a padlón fekvő sértett fölé hajolt, és a fejét a zárka betonaljzatához verte mindaddig, amíg a többi fogvatartott közbe nem avatkozott.

A zárkafelelős a bántalmazás miatt – zúzódások mellett – felkarcsont-törést szenvedett, ami nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülés.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés bűntettével vádolja a különös visszaesőnek minősülő elkövetőt, és vele szemben végrehajtandó börtön kiszabására, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság az esetében zárja ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.