Csapdába estek, tízmilliárdokat bukhattak kisvállalkozók a kormány miatt

Nem tartották be a határidőt, hatalmas károkat okoztak.

2016 decemberében hirdetett ki egy uniós pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztérium, aminek keretében hazai KKV-k kedvezményes hitelt, valamint vissza nem térítendő támogatást kaphattak volna, akár párhuzamosan is. A 444.hu erről azt írja, 2017 februárjától lehetett nevezni a támogatásra (GINOP-123-834-16), és azt ígérték, érkezési sorrendben jönnek majd a bírálatok, 90 napos határidőn belül.

Vissza nem térítendő támogatást 5 és 50 millió forint között, míg kedvezményes, 2 százalékos hitelt 10 és 145 millió forint között lehetett igényelni. A 112,5 milliárd forintos keretre rengetegen pályáztak, elsősorban ingatlanok és gépek vásárlására. Már az első két hétben összegyűlt a pénz kétharmadára elegendő, többnyire érvényes jelentkező.

A probléma viszont az, hogy a minisztérium megsértve a 90 napos határidőt, a 2017 elején beadott 1600 pályázatból 900 esetben még mindig nem hozott döntést. De azoknál is károk lehetnek, akik végül pozitív elbírálást kaptak: ugyanis mint a lap írja, a pályázat elvárása az volt, hogy a vállalkozók a szükséges eszközöket vagy ingatlanokat addig nem vehetik meg, míg nincs döntés a támogatásukról. Ha mégis megveszik, hiába nyernek később, a pénzt nem kapják meg.

Viszont a több mint egy éves késlekedés miatt sokan olyan helyzetbe kerültek, hogy kénytelenek voltak lépni, mert versenyhátrányba kerültek a piacon. Közülük többen is kártérítési pert fontolgatnak a minisztériummal szemben, hiszen ennél még akkor is jobban jártak volna, ha nincs semmilyen pályázat, és rendes banki hitelből oldják meg működésüket.

A 444.hu szerint az eddig kihirdetett 682 győztesnek mintegy ötödét érintheti ez a probléma, és számuk az idő múlásával tovább fog nőni. Szakértői becslések szerint milliárdos, vagy akár tízmilliárdos kárt szenvedhettek a vállalkozások. Természetesen a gazdasági minisztérium nem reagált az lap írásos megkeresésére.