Megdöbben a fotókon, mit művelt két neveletlen gyerek

Az egyik még 14 sincs, nem lehet megbüntetni.

A rendőrségre bejelentés érkezett arról, hogy 2018. április 27-én 22 óra és 2018. április 28-án 8 óra között gépkocsikat és épületeket rongáltak meg Ajka belvárosában. Három személygépjárművet fekete festékkel fújtak le, melyek közül két gépkocsi első és hátsó szélvédőjét is betörték, rendszámtábláikat eltulajdonították valamint több épületre fekete festékkel különböző feliratokat fújtak.

Képek:

Az eljárás során a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorút és gyermekkorú társát. A fiatal 2018. május 2-án kihallgatása során beismerő vallomást tett. Ellene rongálás bűntett, rongálás vétség és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az Ajkai Rendőrkapitányságon.

Társát – életkorára tekintettel – csak tanúként hallgatták ki a nyomozók.